100.000 Ft-ot adományozott a Plazma Center az Ölelő Kéz Alapítványnak

2024. 02. 09., 14:40
A Betegek és a Magyar Ápolók Világnapja alkalmából februárban a Plazma Center az Ölelő Kéz Alapítvány javára adományozott 100. 000 Ft-ot, melyet a plazmaadásuk után sikerült összegyűjteniük február 7-én, az Éltető Cseppek Napjukon.

A Plazma Center idén is folytatta karitatív tevékenységét, melynek keretében egy kiválasztott alapítványt vagy szervezetet támogat. Február hónapban emlékeznek meg a Betegek és a Magyar Ápolók Világnapjáról, így esett a választásuk ebben a hónapban az Ölelő Kéz Alapítványra, akiknek már nem először gyűjtöttek.

Nagy tisztelettel tekintünk az olyan alapítványokra, akik már majd harminc éve azon dolgoznak, hogy segítsenek a betegségben szenvedőknek. Ez egy közös pont a Plazma Center és az alapítvány céljában. Február 7-én, szerdán rendeztük meg az Éltető Cseppek Napját, mely alatt a vérplazmát is értettük, hiszen ez az értékes anyag mások életét is megmentheti, illetve gyógyíthatja a rászorulókat. Ezért ezen a napon a plazmaadóink támogatták az Ölelő Kéz Alapítványt. Hálásak vagyunk ezért a mindennapi hőseinknek, hogy együtt, egy cél érdeklében össze tudunk fogni
— számolt be karitatív munkájukról Lencsés Edina, a Plazma Center marketing referense.

Az Éltető Cseppek Napján minden plazmaadónak egy-egy immunerősítő Hohes C itallal kedveskedtek, hogy az energiájukat is felerősítsék, hiszen a plazma is éltető cseppet jelent a betegségben szenvedőknek.

Az Ölelő Kéz Alapítvány közel harminc éve látja el szolgálatát. A rászoruló betegeket otthonukban, szerettei körében, a legmegfelelőbb holisztikus szemléletű, egyénre szabott, jó minőségű, biztonságos ápolásban részesítik. Csapatuk tagjai speciális szakismerettel rendelkező ápolók, akik lelkiismeretesen látják el a betegeket. Céljuk, hogy minden Kecskemét és környékén élő betegségükben is megőrizhesse emberi méltóságát, illetve mihamarabb visszanyerje az egészségét.

Vannak sikereink és jó eredményeink és nem utolsó sorban egy nagyon jó közösségünk. Szerencsére nálunk humán erőforráshiány nincsen az otthonápolásban. Minden területen és feladatra van szakemberünk. Nagyon köszönjük, hogy a Plazma Center már második alkalommal is támogat bennünket. Mi ezt az összeget a jótékonysági egészségügyi szűréseinkre fordítjuk, és a dolgozóink szakmai továbbképzésére
— ismertette az adomány célját Dr. Fáy Tamásné, az Ölelő Kéz Alapítvány titkára.

Mi az, amiben segítségére lehet az alapítvány?

Otthonápolás szakápolóikkal, diétás tanácsadás, infúzió, injekció beadása, sebellátás, gyógytorna, fizioterápiás kezelés és még számtalan, személyre szabott szolgáltatás. Gondozásuk célja az emberi életminőség javítása az élet utolsó pillanatáig.

Segíts te is és válj igazi hőssé! Csatlakozz a Plazma Centerhez!

A vérplazma kiemelten fontos alapja számos gyógyszernek, amely életet menthet és más, szintetikus úton nem előállítható. A Plazma Center önkéntes hősei többszörösen is segítenek egy-egy plazmaadás alkalmával, hiszen nemcsak megmentik mások életét, hanem az életminőségük javításában is segítenek. A plazmából előállított gyógyszerek ugyanis segítenek többek között a vérzékenységben, a májbetegségben szenvedőknek és a szervátültetésen átesett, valamint az égési sérültek számára is.

Plazmát csak azok a személyek adhatnak, akik életkora 18 és 60 év közé esik. A jelöltek egy egészségügyi előszűrő alkalmassági vizsgálatot követően vehetnek részt a plazmaadáson. A vizsgálatokhoz személyi igazolványra, lakcímkártyára és TAJ-kártyára van szükség.

Mire jó a vérplazma?

A plazma olyan fehérjéket tartalmaz, amelyeket máshonnan nem lehet kinyerni. Nem állítható elő szintetikus úton, ezért nagyon fontos, hogy minél többen segítsenek és jelentkezzenek plazmaadónak. Az ilyen alkotóelemekből készült orvosságokat használják többek között a véralvadási zavarok, immunhiányos betegségek, égési sérültek vagy transzplantáción átesett betegek kezelésére.

Megterhelést jelent-e a plazmaadás a szervezetnek?

Annak, aki egészséges, nem jelent megterhelést a plazmaadás, hiszen egy egészséges szervezet könnyen képes pótolni a vérplazmát, melynek 92%-a víz. 365 napon belül akár 45 alkalommal is adhatunk plazmát – ez csaknem heti egy alkalom.

Hogyan zajlik a plazmaadás folyamata?

A plazmaadáshoz időpontfoglalás szükséges telefonon keresztül vagy a Plazma Center Facebook-oldalán, üzenetben. A plazmalevétel műveletét egy speciálisan erre a feladatra kifejlesztett gép végzi, mely a levett vért plazmára és vérsejtekre, valamint vérlemezkékre bontja, majd a két utóbbi alkotóelemet visszajuttatja a véráramba. Ez különbözteti meg a vérvételtől és teszi lehetővé, hogy 365 napon belül akár 45-ször is adjunk vérplazmát. Egy alkalommal 600-800 ml vérplazma levétele történik.  

Alkalmanként 15-20.000 Ft

A plazmaadók fáradozásait a Plazma Center egyedülálló módon készpénzben fizeti ki. A rendszeres plazmaadók 15-20.000 forintot is kaphatnak alkalmanként, és ha az egészségük engedi, akkor akár négy alkalommal is jöhetnek egy hónapban.

Ne felejtsd, te is lehetsz hős!

Plazma Center

6001, Kecskemét, Kálvin tér 10-12. (II. emelet, a nagy Posta oldalában) 
Tel.: +36 76 545 235 
Nyitvatartás: 
Hétfő: 7:30-18:30 
Kedd: 7:30-18:30 
Szerda: 7:30-18:30 
Csütörtök: 7:30-18:30 
Péntek: 7:30-18:30 
Szombat: 7:30-15:30

(x)