27 migráns egy furgonban

2023. 01. 06., 12:09
Az M5-ös autópályán, Kecskemét térségében állította meg a rendőr azt az 51 éves török férfit, aki 27 határsértőt szállított egy furgon rakterében.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály járőre 2023. január 6-án 6 óra 50 perckor az M5-ös autópálya 91-es kilométerénél – a KR NNI Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály, Illegális Migráció Elleni Osztály jelzése alapján – megállított egy német rendszámú furgont, amelyet egy 51 éves török állampolgár vezetett. A jármű rakterében 27 külföldit talált az egyenruhás, akik szír, afgán, szomáliai és marokkói állampolgárnak vallották magukat, de sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.

A gyanú szerint a sofőr – ellenszolgáltatás fejében – a határsértőknek segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak, ezért vele szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított.

A férfit előállították, és gyanúsítottként kihallgatását követően őrizetbe veszik. A nyomozók előterjesztést tesznek az embercsempész letartóztatásának indítványozására, a migránsokat pedig a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.​