A nyáron megerősödött Sopront fogadja szerdán a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét

2024. 10. 14., 16:59
Két és fél hét alatt az ötödik bajnoki mérkőzését vívja szerdán a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. Szerdán 18 órakor a Sopron érkezik a Messzi István Sportcsarnokba. Ivkovic Stojan szakmai igazgató a pozitívumokra támaszkodik, és mint mondta, az idő nekünk dolgozik.

A kecskemétiek nehéz sorsolással indultak a Szolnok és a címvédő Falco volt az ellenfél az első két körben, majd a Szeged és OSE elleni vereségekkel egyelőre még győzelem nélkül állnak a 2024/25-ös bajnoki évad alapszakaszában. 

Szerdán hazai pályán lehet javítani a Sopron ellen, amely a nyitófordulóban tudott győzni utoljára, így egészen biztosan kettőzött erővel fognak harcolni a Messzi István Sportcsarnokban.

Ivkovic Stojan szakmai igazgatót kérdeztük az oroszlányi meccs kapcsán, illetve az előttük álló hazai mérkőzésrő: - A dobószázalékunk pecsételte meg a sorsunkat Oroszlányban, nagyon gyengén dobtunk távolról. A harmadik negyedben még lett volna esély meccsben maradni, de a mikor már láttuk, hogy ez a hajó elúszott, akkor mindenkinek lehetőséget adtunk. Szeretném a pozitív részét is megemlíteni. Sokszor vagyunk négy vagy öt magyarral a pályán, és én látom a magyar magunk fejlődését. Pontosan tudjuk, hogy mi a feladatunk, dolgozunk tovább. Nem nekünk kell aggódni, hanem azoknak, akik bevásároltak. Mi építkezünk, az idő nekünk dolgozik. A jelenlegi versenyszabályzatot nem tartottam jónak, sőt ellene voltam. Gondolok itt arra, hogy az alapszakasz után egy szinte új bajnokság kezdődik. Ez viszont így nekünk is segít, hogy nyugodtan tudunk építkezni. Ami a Sopront illeti, alaposan megerősödtek a nyáron. Sajnálom, hogy Kucsera eligazolt oda, de esélytelen volt számunkra, hogy megtartsuk. Természetesen sok sikert kívánunk neki a karrierjéhez. A Sopron egy nagyon jó csapat, jó edzővel. Kemény mérkőzésre számítok.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Sopron KC
Tippmix Férfi NBI A-csoport alapszakasz, 5. forduló
2024. október 16., szerda 18:00 - Messzi István Sportcsarnok
Játékvezetők: Goda László, Nyilas István, Sörlei Attila 
MKOSZ ellenőr: Farkas Zoltán

Az U21-es meccs 15.00-kor kezdődik, szintén a Messzi István Sportcsarnokban.



Szurkolói információk

Most is lesz van egy dobásod játék, részletek itt 

Jegy- és bérletárak

Szerző: Komáromy András