Három projekt is lezárult a Lánchíd Iskolában
Több, tavaly indított projekt is lezárult a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskolában. A mai napon az intézmény aulájában ezeket részletesen bemutatták a résztvevőknek.
Elsőként a Tornázz tudatosan és magabiztosan lány torna projektjüket mutatták be a kivetítőn, majd a csapat tagjai ízelítőt is adtak a tanultakból. Ezt követte a Beporzók védelmében elnevezésű program, amely fontos hangsúlyt fektetett a környezettudatosságra és az öko-iskolára. Ennek alkalmából a diákok egy kertet is kialakítottak az udvarban, illetve madáretetőt és rovarhotelt is készítettek a program során. Végül a résztvevők megismerhették a harmadik projektet is, amely nem más volt, mint a Lánc-reakció, amely a pandémiás helyzetet helyezte előtérbe. A színjátszó diákok fiatal és ismeretlen szerzők versei segítségével illusztrálták milyen is volt a diákoknak és felnőtteknek megélni a covid helyzetet.
Az iskola záró rendezvényén részt vett Engert Jakabné alpolgármester és Szamler László önkormányzati képviselő is.
A rendezvényen megjelentek megismerhették az iskolában működő három programot, amely mind egy-egy kivételes csoportot alkot.