Könyvajánló - Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt elbúcsúzunk

Ha visszamehetnél az időben, kivel szeretnél találkozni? Teszi föl a kérdést az író rögtön a legelső oldalon. Az alaptörténet a következő:

Különös városi legenda terjed egy bizonyos Funiculi Funicula nevű kávézóról. Azt beszélik, hogy aki ennek a kávézónak egy bizonyos székére ráül, időutazásra indulhat. Kívánság szerint a múltba vagy a jövőbe repítheti egy különleges kannából szertartásosan kitöltött kávé. Csakhogy az időutazónak néhány szigorú szabályt tiszteletben kell tartania:

1. Az időutazás során csak azokkal az emberekkel találkozhat, akik már jártak a kávézóban.

2. Bármit tesz is „odaát”, a jelent nem változtathatja meg.

3. A kérdéses széken általában ül valaki, de néha elhagyja a helyét. Csak ilyenkor lehet elfoglalni azt a széket.

4. Az időutazás közben nem lehet felállni, vagy átülni máshova.

5. Az utazás akkor kezdődik, amikor kitöltik a kávéját, és akkor végződik, amikor kiürül a csésze. De meg kell innia a kávét, mielőtt kihűl.

Kavagucsi Tosikadzu elsősorban drámaíró. Noha a 250 oldalnyi szöveg regényként is kiválóan megállja a helyét, mégis olyan érzésünk van, mintha a szereplők egy színpadon mozognának. Korábbi regényének eredeti színdarabváltozata elnyerte a 10. Szuginami Fesztivál nagydíját. Később a regényt angol, kínai és vietnámi kiadása után fordították magyarra idén, 2018-ban pedig film is készült belőle.

A mielőtt elbúcsúzunk ugyanarra a sémára épül, mint a nyitódarab. Sorra térnek be az emberek a kávézóba, akik szeretnének valamit, ami a múltban megtörtént megérteni, jóvátenni – sőt mi több, megváltoztatni. Ez utóbbi lehetséges, azonban a jelenen – a szabály szerint –semmiképpen nem tudnak változtatni. De valóban így van ez?

A jegyespár, aki nem házasodhatott össze, a múlt megváltoztatásával sem fog, mégis – mennyi minden változik egy időutazás alkalmával! A férj, akinek felesége kómában fekszik, elmondhatja azt, amit korábban elmulasztott. A nő, aki saját gyermekeként szerette kutyáját, megszabadulhat a lelkifurdalástól. A lány, aki elutasítóan bánt érte bármire képes apjával, talán kiengesztelődhet önmagával és megnyílik előtte a jövő.

Ami viszont a súlyát adja ezeknek az utazásoknak, az a kockázat. Ugyanis, ha kihűl a kávé, mielőtt az utazó meginná - megint csak a szabály szerint - szellemmé válik. Azt nem tudjuk, ki hozta a szabályokat és hogy miért. Egy titokzatos nőalak ül nap mint nap a kávézó mágikus helyén, s olvas, miközben a pincérnő rezzenéstelen arccal hozza ki az időutazás varázsitalát, a forró kávét.

A szerző sikere egyrészt abban rejlik, hogy teljes meggyőződéssel fordul a múltba való visszatérés lehetősége felé. Nem pusztán elhiteti velünk, hogy lehetséges, hanem teljesen természetesen kapcsol össze múltat, jelent, a jövő ígéretével. Kavagucsi Tosikadzu nagyon fontos lételméleti kérdést vet itt fől, mely mindannyiunkat mélyen érint: elég-e a megbánás, elég-e a jóvátétel szándéka ahhoz, hogy valóban jóvátegyük a múltat és begyógyítsuk a másokon és a saját magunkon ejtett sebeket. A könyv végére érve magunk is úgy érezzük, hogy nyitva állnak a kapuk, hogy javítsunk a múlton, és hogy a válasz – noha idillinek tűnhet – de egyértelműen: igen.