Szabó István elégedett a döntetlennel

2023. 02. 05., 16:08
Az OTP Bank Liga 18. fordulójában a Kecskeméti TE Pakson játszott 0-0-ás döntetlent hatalmas szélben. A találkozó után a vezetőedzők értékeltek.

Waltner Róbert, a Paksi FC vezetőedzője: Megtettünk mindent a győzelem érdekében, a Kecskemétnek talán egy helyzete volt emlékeim szerint, a végén ez a kapufa. Az első félidőben jobban játszottunk a szembe szél ellenére is. A második félidőben is többet támadtunk, de ilyen körülmények között nehéz volt folyamatos játékot kialakítani, és a Kecskemét egyébként is az egyik legjobban védekező csapat. Volt két-három lehetőségünk is, pár centivel ment el a lábak előtt a labda ezekben a szituációkban. Mentünk a győzelemért az utolsó percig, amit sajnos nem sikerült megszerezni. Három kemény meccsünk volt ezen a héten a három dobogóssal, szereztünk végül két pontot. Bízom benne, hogy a kupában továbbjutunk, majd Debrecen ellen meglesz az első győzelmünk is a tavaszi szezonban.

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: Örülök az egy pontnak, mert ezzel elértük a 30 pontos lélektani határt is. Két mérkőzésen szereztünk eddig négy pontot a Paks ellen, ami szintén pozitívum, ennek szintén örülhetünk. Az első félidővel ezzel együtt nem voltam megelégedve, mert a Paks sokkal jobban alkalmazkodott a nehéz időjáráshoz, ennyit jelent talán az a rutin, ami náluk már megvan. A szél hiába támogatott minket, nem tudtunk dominálni. A szünet hosszúra is nyúlt, volt mit átbeszélnünk ebben a helyzetben. Annak különösen örülök, hogy nem kaptunk gólt, mert ez kevés csapatnak sikerül. A döntetlent reálisnak érzem, mert mindkét csapatnak volt helyzete, de talán igazságtalan lett volna, ha bármelyik is nyer ma. Bízom benne, hogy a folytatásban majd jobban is tudunk még játszani ennél.

Forrás: kecskemetite.hu

Kapcsolódó cikk