Kunszentmiklóson diákok keresték az eltűnt tojásokat
KÖZLEMÉNYMint arról felhívásunkban már beszámoltunk, Bács-Kiskun vármegyében rejtélyes módon lába kelt néhány húsvéti tojásnak, ezért körözést adtunk ki az ügyben. A kunszentmiklósi kisdiákok hétfőtől szerdáig keresték az eltűnteket. A helyi rendőrség úgy sejtette, hogy a tojásokat valójában „A Nyúl” dugta el a többiek elől, és erről egy körözvényt is készítettek.
A gyerekek az iskola környékén reggel és a szünetekben lázasan kutattak, és sokan szerencsével jártak. Néhányan csokitojást találtak, a szerencsésebbek pedig szétszedhető színes tojásokat, amelyekben titkos üzenetek voltak. A kódok felolvasása után az apróságok ajándékcsomagot kaptak, amelyben többek között rendőrségi autó alakú pendrive volt.
A háromnapos tojáskeresés közelebb hozta a gyerekeket a rendőri munkához, hiszen a program alatt a lurkókat az iskola rendőre, Bertók Rita r. főhadnagy segítette.