Könyvajánló – Francesco Bamonte: Megszállottság és ördögűzés

„A sátán első győzelme köztudottan abban áll, hogy meggyőzi az embert – olykor kulturális álca ürügyén – nemlétezéséről, ill. arról, hogy a legjobb esetben is csak rosszalkodó gyerekek ijesztgetésére szolgáló bábfigura.” – írja előszavában Gaetano Bonicelli, Siena emeritus érseke.

Noha az Evangéliumok szerint vitán felül álló tény a gonoszlélek létezése, mégis – még hivatalos egyházi személyek is sokszor bagatellizálják e tényt. Természetesen jelentőségének felnagyítása éppolyan nagy hiba, mégis, keresztény szemmel fontos tisztázni, hogy a teológia tudománya szerint, hogyan is állunk az ördöggel. Ehhez nagy segítséget nyújt összefoglalójában Francesco Bamonte, aki már az elején demisztifikálja a gonoszlélek fogalmát, mikor leszögezi, hogy mi NEM: a sátán nem „a minket sújtó bajok ismeretlen okainak fogalmi és fantáziadós megszemélyesítése”; „nem mítosz”; „nem a mindannyiunkban és a világban megtalálható rossz azonosítására szolgáló fogalom vagy szimbólum”; nem félelmeink kivetítése”; „nem absztrakció vagy sajátos megfogalmazás”. A sátán és a démonok valóságosan létező személyes lények. – írja. Később határozottan állást foglal a manicheizmus elképzelése ellen, mely szerint „a rossz istene lenne”.

A sátán szó eredete a görög „diàbolos” (ördög), amely a „diábàllo” ige származéka, jelentése: „szétválasztani, megosztani”. Lényege szerint a széthúzást, megosztást képviseli.

II. János Pált idézi: „A gonosz szellem megpróbálja az emberben ugyanazt a versengő, engedetlen és Istennel ellenkező magatartást elültetni, amely létezésének szinte egyetlen motivációja”. A Szentírásban többek között így szerepel: „Ő gyilkos volt kezdet óta…és a hazugság atyja” (vö. Jn8,44-45).

Ezzel szemben tudjuk, hogy „Azért jelent meg Isten Fia, hogy az ördög műveit lerontsa.” (1 Jn 3,8). A rövid bevezetés után Bamonte atya áttér a démonológia taglalására, mely tudományág szerinte nagyon káros módon háttérbe szorult, ennek következtében az emberek póteszközökhöz kezdtek folyamodni (lásd. New Age, okkult praktikák, különféle ezoterikusnak mondott tanok, etc.)

Az atya hangsúlyozza, hogy az ördög fő tevékenysége nem is a megszállás, hanem a kísértés, mely által a bűn örvényébe minél jobban belegabalyodó ember lelkét készíti elő.  „Ez a fajzat nem megy ki másképpen, mint imádság és böjtölés által” – mondja Jézus egy kifejezetten erős démonról (Mk 9,29).

A könyv írója Gabriele Amorth atya, az ördögűzők pátriárkája mellett segédkezett, aki újra felfedezte és szakszerű módon bevezette ezt a szolgálatot. Utódaként már a neves előd tapasztalatait is beépíti munkásságába. Érdekes történeti tény, hogy a 364-es zsinatig az ördögűzés szertartása nem korlátozódott a papokra, hívők is végezhették.  

Hogy kik fordulnak ördögűzőhöz? Vannak, akik tévesen meg vannak róla győződve, hogy megszállottak, olyanok, akik akaratlanul megszállottságot színlelnek, s végül, akiknél valóban a gonosz lélek rendkívüli tevékenysége figyelhető meg. A könyvben leírja, hogy melyek azok a jegyek, amelyek alapján megkülönböztethető a három kategória. Magyarországon nincs az ördögűzésnek bevett gyakorlata, Olaszországban azonban létezik a Centro d’Ascolto elnevezésű intézmény, ahol az ördögűző avatott munkatársai mintegy „előszűrik” a hozzájuk fordulókat, ezáltal könnyítve meg a pap munkáját.

Van, hogy csak titkolt súlyos bűnök meggyónására, máskor a szentségi élethez visszatérésre van szükség. Bamonte atya szerint a papok felkészületlensége a legnagyobb probléma, hiszen az ördögűzés kétezer éves tapasztalatát nagy hiányosság figyelmen kívül hagyni.

II. János Pál is űzött ördögöt, s hangsúlyozta a gyakorlat fontosságát. A gyakorlatban fölhasználják pszichiáterek segítségét a megkülönböztetésben azt illetően, hogy „pusztán” pszichés vagy egyéb betegségről van szó, vagy pedig fennáll a megszállottság gyanúja. Az író kitér a kérdésre, hogy miért engedi meg vajon Isten a démoni erők működését. 

Jézus Krisztus egész küldetése tulajdonképpen a démoni világ ellen folytatott radikális harc, a kereszténynek harciasnak kell lennie – mondja. Aquinói Szent Tamást idézi, aki szerint ez a harc lehetőség a megtisztulásra, s arra, hogy az ember gyakorolja magát a jóban. Szent Tamás hozzáteszi, ily módon, a démonok akaratuk ellenére is az Úr szolgái.

Már az elején nagyon fontos megállapítást tesz a démonokról: nem tudnak mindent egy személyről, nem láthatnak a lelkünkbe, nincs hozzáférésük a gondolatainkhoz, döntésünkhöz, nem ismerhetik a jövőt. Azáltal, hogy el akarják hitetni velünk, hogy belelátnak a gondolatainkba, ismernek minket, csak hatalmat akarnak szerezni fölöttünk, de a tapasztalati teológia egyértelműen kijelenti, ezeknek a képességeknek a mímelése a gonoszlélek részéről a megtévesztés részét képezi.

És itt jön a könyv központi témája, a megszállottság kérdése. Mi a démoni megszállottság? A test birtokbavétele a gonosz lélek részéről, aki „belép a testbe” és parancsol neki, ez a jelenlét azonban nem hasonlítható a lélek testben lakozásához, noha a démon szellemi lény. A halálos bűnben élők többségét sem szállja meg a démon, s a lelket sem szállhatja meg, csak a testnek parancsolhat. 

A gonoszlélek rendkívüli tevékenységeihez tartoznak a zaklatások, lidércnyomások, az ördögi fertőzöttség (helyek), a megszállottság. Ezeket okozhatják okkult tevékenységek, technikák alkalmazása, transzcendentális meditáció, amulettek, talizmánok használata, mágiához használt szuvenírek, tárgyak birtoklása, szeánszokon, sátánista szertartásokon részvétel, vagy ha rontást végeztek valaki, de lehet különleges isteni elhívás is a háttérben. A szentség útján állhatatosan kitartók zaklatása a szentek történeteiből is ismert (Szent Antal, Pio atya példája).

Az ördögi alávetettség kategóriájában (ez már szándékos elköteleződést feltételez), a sátánista csoportokkal vérszövetséget kötött emberek tanúságtétele a legmegdöbbentőbb. Az ördögnek nincsenek barátai. Akik valamilyen cél érdekében lepaktáltak az ördöggel, semmi biztosítékuk arra, hogy teljesíti kívánságukat. Míg együttműködnek, békén hagyja őket, de amint felmondják a szerződést, jönnek a különféle zaklatások, lidércnyomások. Maguk a sátánisták is általában igyekeznek bosszút állni, az egyik szabadult elmondása szerint az előtte a szektát elhagyó két fiatal autóbaleset áldozata lett.A vérszövetség miatt ezekből a szörnyű alávetettségekből a legnehezebb megszabadulni.

A megszállottság különböző megnyilvánulásai az ördögűzések alkalmával nem hazudtolják meg a már említett filmek képkockáit. Néhány példa – a megszállott:

• kifejthet súlyához és korához aránytalanul nagy fizikai erőt (az egyik ördögűzés alatt egy kisfiú szó szerint „elrepített” négy megtermett férfit, egy 40 kilós 14 éves kislány képes volt a levegőbe röpíteni hat személyt
• tökéletesen beszél olyan nyelveken, melyeket soha nem tanult
• elképesztően súlyossá válhat, mint egy márványtömb
• szakrális dolgok iránt heves ellenszenvet érez
• különféle tárgyakat hányhat ki (rontás esetén, ezekkel végezték a rontást), ezek nem a gyomorból jönnek, nem sebzik meg
• a végtagok deformálódása
• kimerednek, s mintha izzanának a szemei

stb.

A könyvben leírt és részletesen taglalt esetek itt visszaadhatatlanok, hátborzongató mivoltuk abban áll, hogy érezzük, ilyet nem lehet kitalálni. Mikor a démon megmondja, hogy az állítólagos szenteltvíz nem szenteltvíz, vagy mikor nem bírja elviselni Pio atya elrejtett kesztyűjének, a szent ereklyének jelenlétét, érezzük a rossz pusztító jelenvalóságát. Szűz Mária említésére különösen hevesen reagál.

A legmegdöbbentőbb részek, melyeket a démon mintegy kényszer hatására présel ki magából:

„Ő (vagyis Isten) szabad és szent lelkeket akar; én rabszolgákat”

„A gőgben rejlik az én hatalmam és a kárhozatom”.

Az abortusszal összefüggésben:

„Még fel is hatalmaztok rá” – majd hosszan és gonoszul röhögött.”

„Egy-egy ereklye láttán többször is felkiáltott: Micsoda bűz! Azok árasztanak ilyet, akik Őt választották!”

A rózsafüzérről:

„Átkozott lánc, ott lóg a végén a Kereszt”

„Áldd meg, Uram, e testvérünket!” szavakra spontánul ezt válaszolta: „Legyen átkozott, magammal viszem a pokolba!”

Bamonte atya azt is leírja, hogy Szűz Mária nevét nem merik kiejteni a démonok, úgy utalnak rá, hogy „az ott”, gyalázkodások áradatát zúdítva rá, mondván, hogy sok világpusztító tervüket romba dönti. Máskor: „Ő az egyetlen, aki mindenütt jelen van, „megöl”, mindig is megölt, a fejemet tapossa; az átkozott köpenye minden alkalommal megfojt; egyikünk sem képes neki ellenállni”.

Az ördög a szent szertartás kénytelen megmutatkozni akkor is, ha nem akarja, ezekből az oldalakból a számos teológiai érdekesség, üzenet és információ mellett beletekinthetünk a gonoszlélek működésének anatómiájába, mely élmény egyszerre hátborzongató és felemelő, mert megmutatja, hogy még a rossz működése által is, a hitben hűséges ember számára Isten végtelen dicsősége ragyog fel a világban.

/Francesco Bamonte, Megszállottság és ördögűzés / Hogyan ismerjük fel a ravasz kísértőt, IHTYS Kiadó, 2016/