A szegedi szabadtérin is lehengerlő sikert aratott az Elisabeth

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház társulata még tavaly elbúcsúztatta jubileumi évadának – és 125 éves fennállásának – legnagyobb sikert hozó előadását. A kőszínházban több mint ötven előadást megélt musicalre az ország minden pontjáról érkeztek látogatók alig nyolc hónap leforgása alatt, a nézőtéren pedig rendre – egy szemléletes színházi zsargon szerint – a csilláron is lógtak az emberek. 

„Ötven előadás, közel huszonötezer néző, patinás vendégek, kígyózó sorok, harc az elsősoros jegyekért, ámulatba ejtő ováció és tapsvihar minden este, eddig még nem látott művészi megoldások és vérfrissített kivitelezés” – ezekkel a szavakkal jellemeztük az Elisabethet, s már akkor reméltük, hogy nem örökre veszünk búcsút tőle.

Szente Vajk, a darab rendezője ma is szívesen emlékszik vissza az egyik legkedvesebb pillanatra azokból az időkből: „Egy előadás alkalmával, amikor éppen Orth Péter énekelt a színpadon, olyan érzésem volt, mintha egyszerre több ember hangján szólna a dal. Nem tévedtem: a díszítő és a forgókezelő ugyanis együtt énekelt Petivel, szívmelengető pillanat volt ez számomra.”

A kőszínházi siker tehát sosem volt vitatható, és valójában a szabadtéri sem, ugyanis a darab tavaly nyáron már a Margitszigeti Színházban is bemutatkozott két alkalommal, hatalmas sikerrel.

Nem is csoda, hogy a társulat közel egy év kihagyás után nagy izgalommal és boldogsággal indította útjára a következő Elisabeth-blokkot, méghozzá a Szegedi Szabadtérin. Az előadássorozatot kecskeméti felújítópróbák, valamint egy két napos helyszíni próbafolyamat előzte meg. Sem eső, sem őrületes meleg nem szegte kedvét senkinek: fáradhatatlan lelkesedéssel dolgoztak az alkotók, a művészek és a háttérben dolgozók is. Nem véletlen, hogy mindhárom napon fergeteges sikert aratott a darab, amely közel tizenkétezer embert vonzott.

A Szente Vajk rendezésében látható előadás legikonikusabb jelenete, amikor a szereplők egy hatalmas esküvői fátylat húznak ki a közönség feje fölé, a nézőtérre. Direkt erre az alkalomra egy egyedi megoldást választottak az alkotók a varázslat elérése érdekében: további emberekkel kiegészült csapat vitte az óriási anyagot felfelé a lépcsőkön, amelyre eközben különleges fényjáték vetült, megteremtve a valódi katarzisélményt a fátyol alatt és fölött lévők számára egyaránt.

Nagyot nőtt az árnyék: a szabadtérin viszonylag ritkán látott jelenség az álló taps, a kecskeméti társulatnak azonban ebből is bőven kijutott – mindhárom előadást hatalmas ovációval és álló tapssal jutalmazta a közönség. Úgy gondoljuk, ennél nagyobb visszaigazolásra nincs is szükség.

Morva Daniella