A fényképezés titkaival indult a Kutatók Éjszakája a Tudomány és Művészetek Házában

Már délután négy órakor elkezdődtek a Kutatók Éjszakája programjai pénteken Kecskeméten a Tudomány és Művészetek Házában. Az érdeklődők elsőként a fényképezés különleges világába nyerhettek betekintést, és maguk is kipróbálhatták a cianotípia, vagyis a napnyomat készítésének technikáját. A délutáni kreatív foglalkozást 18 órától régészeti előadás követte.

A „Fotózás kémiája – Készítsünk napnyomatot!” című ingyenes workshopon 16 és 18 óra között, egyórás turnusokban vehettek részt az érdeklődők. A foglalkozást a Képalkotó Műhely két művésztanára, Ócsai Eszter és Norek Regina vezette, a Katedra művészetis diákjainak közreműködésével.

A résztvevők nemcsak megismerkedhettek a fényképezés egyik különleges, látványos eljárásával, hanem saját napnyomatukat is elkészíthették. A gyakorlati foglalkozáson azt is megtudhatták, hogyan reagálnak a fényérzékeny anyagok a fényre, és miként születnek meg a cianotípiára jellemző kék színű képek.

A Tudomány és Művészetek Háza Kutatók Éjszakája programja este hat órától egy régészeti előadással folytatódott.