A GAMF legendáját köszöntötték a MASZK 2026 szakmai konferencián

2026. 06. 12., 16:16
Megható pillanatokkal kezdődött pénteken a Neumann János Egyetem GAMF Karán megrendezett Műszaki- Anyagtechnológia Szakmai Konferencia. Nyolcvanadik születésnapja alkalmából köszöntötték dr. Danyi Józsefet, a GAMF egykori főigazgatóját és a Kecskeméti Főiskola korábbi rektorát. Az oktató, kutató és korábbi intézményvezető életműve generációk pályáját határozta meg, munkássága pedig jelentős szerepet játszott a kecskeméti műszaki felsőoktatás és a város ipari fejlődésének alakításában. A köszöntésre a MASZK 2026 szakmai konferencia különkiadásán került sor, amely idén a képlékenyalakítás területének szakembereit gyűjtötte össze Kecskeméten.
Fotó: Bogdándi Ferenc
A galéria 26 képet tartalmaz

Meghatottan fogadta a köszöntést Danyi József a Neumann János Egyetem GAMF Karán rendezett konferencián. A szakember csaknem fél évszázadon át, 1969-től 2014-ig dolgozott az intézményben; oktatóként, tanszékvezetőként, főigazgatóként és rektorként is formálva a kecskeméti műszaki felsőoktatást.

— Én nem kaphattam volna többet sehol, mint a GAMF-on
— mondta dr. Danyi József.

Danyi József nemcsak egy tudományterületet épített fel Kecskeméten, hanem meghatározó szerepet vállalt abban is, hogy a város a hazai műszaki felsőoktatás egyik központjává váljon. Vezetése alatt jelentős fejlesztések valósultak meg, és olyan alapok születtek, amelyekre a mai Neumann János Egyetem is építhet.

— Az elődökre való gondolás és az ő munkásságuknak a tisztelete úgy gondolom, fontos része egy akadémiai és tudásalapú szervezetnek. Ezért nagyon fontosnak gondoltuk azt, hogy ezt a tiszteletet megadjuk itt számára is. Ez különleges alkalom, hiszen tanítványok sora az ő munkájának köszönhetően indult el ezen a pályán, és tölt be nagyon fontos feladatot akár az egyetem életében, akár vállalatok, iparvállalatok életében
— hangsúlyozta Dr. habil. Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora.

Nem véletlenül a képlékenyalakítás témakörére épülő MASZK 2026 konferencián köszöntötték a professzort. Danyi József kutatóként és oktatóként is ezen a szakterületen alkotott maradandót. A három év kihagyás után újra megrendezett szakmai találkozó  ennek a tudományterületnek a szakembereit gyűjtötte össze az ország egész területéről, hogy megosszák egymással a legújabb tudományos és technológiai eredményeket.

— Ez a gépészeti anyagtudománynak, anyagtechnológiának az a része, ahol a fémes anyagoknak a különböző típusú megmunkálásaival foglalkozunk, mint a kovácsolás, lemezhajlítás és ilyen módon a járműiparban ennek kiemelt jelentősége van, így nagyon szorosan kapcsolódik itt a kecskeméti karnak a tevékenységéhez is
— fogalmazott dr. Kovács Lóránt, a Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Karának dékánja. 

Az eseményen részt vett Gaál József alpolgármester is, aki beszédében felidézte a kecskeméti műszaki felsőoktatás elmúlt évtizedeinek fejlődését. Mint mondta, a GAMF, és később a Neumann János Egyetem meghatározó szerepet játszott a város gazdasági megerősödésében.

— Az ipari háttér és a gépipari automatizálási, informatikai képzés nélkül itt nem lett volna további jelentős ipari fejlődés. Nyilvánvalóan ennek döntő szerepe volt abban, hogy a Mercedes megjelent Kecskeméten és városunk mellett döntött
— tette hozzá Gaál József.

Az alpolgármester szerint ebben a folyamatban Danyi Józsefnek oktatóként és intézményvezetőként egyaránt kiemelkedő szerepe volt. Hozzátette, az egyetem az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül. Folyamatosan bővült a hallgatói létszám, új képzések indultak, létrejött a doktori iskola, valamint olyan kutatási és innovációs központok jöttek létre, mint a Mesterséges Intelligencia Tudásközpont vagy a Hidrogéntechnológiai Tudásközpont. Az intézmény ma már több mint nyolcvan duális partnerrel működik együtt, miközben tovább erősíti kapcsolatait a gazdaság szereplőivel. Az alpolgármester szerint a fejlődés a következő években is folytatódik.