A három meccsből az egyiket hozták a KESI vízilabdásai

A Szeged csapatát fogadtuk itt az uszodában, az A1 országos bajnokság keretében gyermek serdülő és ifjúsági korosztályú csapatok mérték össze a tudásukat, nyilatkozta lapunknak Gyenes István, a KESI vezetőedzője. Most az alapszakasz 13. fordulójának a részeként zajlottak a mérkőzések. Maga az alapszakasznak ezen kívül két fordulója van. Az eredményekkel kapcsolatban a vezetőedző elmondta: három jó meccset láthatott a közönség.

A napi tervekkel kapcsolatban a szakember elmondta: a célunk az, hogy minél többet fejlődjenek a kecskeméti gyerekek, a versenyzőink. Minél több tehetséget neveljünk ki a tehetséggondozó programra, és a srácokból kihozzuk a maximumot mentálisan és fizikálisan is. Azt szeretnénk elérni, hogy majd egyszer úgy hagyják el a kecskeméti csapatot a játékosaink, hogy örömmel tekintsenek vissza az itt eltöltött évekre – mondta a vezetőedző.
Eredmények:
Gyermek: KESI – Szeged 9 -13
Serdülő: KESI – Szeged 11 – 11 ( büntetőkkel 14-13)
Ifjúsági: KESI – Szeged 10 -14

