A hetedik találkozó jön a Puskás Akadémia ellen

KÖZLEMÉNY
2023. 04. 05., 13:33
Szombaton 14:30-kor a Puskás Akadémia vendégeként folytatja szereplését csapatunk az OTP Bank Ligában. A két csapat hetedik összecsapása lesz ez az NB I-ben, idén még egyik alkalommal sem bírtak egymással a felek.

A két klub eddig két esztendőn át az élvonalban csatázott a múltban, 2013-2015-ig szerepeltek ugyanis egy osztályban a mostani előtt legutóbb csapatok. Érdekesség, hogy az első összecsapásnak Székesfehérvár adott még otthont, akkor rögtön 2-2-es döntetlen lett a vége úgy, hogy 2-0-ról kellett felállnunk a hajrában. Annak a szezonnak az utolsó fordulójában már tét nélkül találkoztak legközelebb a felek, akkor 2-1-re nyert a Puskás a Széktói Stadionban. A 2014/2015-es idényben először nyerni tudtunk, majd a tavaszi szezonban 4-0-ra kaptunk ki a Pancho Arénában.

Hét esztendő után idén emlékezetes meccset játszott elsőre a két csapat, hiszen az időjárási körülmények miatt nagyjából egy órát csúszott a kezdés, ezt követően pedig Szuhodovszki már az első percekben hatalmas góllal juttatott minket előnyhöz. Az őrült hajrában Szabó Alex peches öngóljával egyenlített a Puskás, a végén aztán itt is, ott is adódott még meccslabda, de az eredmény már nem változott. Az eredmény megismétlődött Kecskeméten is, akkor Corbu góljával a vendégek szereztek vezetést, de Banó-Szabó révén az egyik pontot otthon tudtuk tartani a hasonlóan izgalmas találkozón. 

Meccstörténelem:

2013.11.22.: Puskás AFC – KTE 2-2 (Gól: Haraszti, Gallardo ill. Gréczi, Barry)

2014.05.31.: KTE – Puskás AFC 1-2 (Gól: Balázs ill. Szakály D. 2)

2014.10.31.: KTE – Puskás AFC 2-1 (Gól: Varga, Bebeto ill. Tischler)

2015.05.16.: Puskás AFC – KTE 4-0 (Gól: Tischler 3, Lencse)

2022.08.19.: Puskás AFC – KTE 1-1 (Gól: Szabó A. (öngól) ill. Szuhodovszki)

2022.11.08.: KTE – Puskás AFC 1-1 (Banó-Szabó ill. Corbu)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu