A Hungary Helps programról hallhattak előadást a Wojtyla Házban
![](https://hiros.hu/wp-content/uploads/2023/02/Erszegi-Mark-Aurel-Wojtyla-Haz016.jpg)
A Hungary Helps program hat év alatt már egymillió embernek nyújtott segítséget, 54 országban mintegy 32 millió forintnyi befektetéssel. A program legfőbb célja, hogy segítsék az üldözött keresztény közösségeket és segítsenek a rászoruló országoknak. A mai nap ez volt a fő téma a Karol Wojtyla Barátság Központban, ugyanis Érszegi Márk Aurél, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Vallásdiplomáciai és Elemző Osztályának vezetője tartott előadást. Előadása egy igen aktuális témát tartogatott, hiszen mindenkit megrendítenek a hírek, amelyek Törökország és Szíria határvidékéről érkeznek a tragikus földrengés miatt.
A Hungary Helps program által Magyarország humanitárius segítséget nyújt a rászorulóknak. Fejlesztési együttműködésben vesz részt a kevésbé gazdag országokkal. Legfőképpen az üldözött keresztény közösségeket segíti, hangzott el az előadásban. Aki segíteni szeretné a munkájukat, az minden információt megtalálhat a Hungary Helps holnapján.
A Karol Wojtyla Barátság Központban a mai alkalmon részt vettek a kecskeméti nemzetiségi önkormányzatok vezetői, illetve Jánosi István és Sipos László önkormányzati képviselők. Az eseményen Füzék Borisz, Kecskeméten szolgáló ortodox atya osztotta meg gondolatait a kölcsönös elfogadásról és a segítségnyújtás fontosságáról.
![](https://hiros.hu/wp-content/uploads/2023/02/Erszegi-Mark-Aurel-Wojtyla-Haz003.jpg)
![](https://hiros.hu/wp-content/uploads/2023/02/Erszegi-Mark-Aurel-Wojtyla-Haz008.jpg)
![](https://hiros.hu/wp-content/uploads/2023/02/Erszegi-Mark-Aurel-Wojtyla-Haz012.jpg)
![](https://hiros.hu/wp-content/uploads/2023/02/Erszegi-Mark-Aurel-Wojtyla-Haz002.jpg)