A kadásoké volt a strand az utolsó tanítási napon

2025. 06. 13., 15:24
Egyetlenegy kadás diák sem panaszkodhatott ma, ugyanis az utolsó tanítási napon a kecskeméti strand teljes egészében az övék volt. A Kada Elek Technikum élt azzal a lehetőséggel, hogy még a nyitás előtt ki lehet bérelni a területet. Így fél ezer fiatal szórakozhatott a strandon egész nap.
A galéria 24 képet tartalmaz

Volt, aki focizott, volt, aki röpizett, és volt, aki az árnyékban kártyázott. De természetesen a legtöbben a hűsítő vizet választották a kecskeméti strandon. A mai nap csak és kizárólag a Kada Elek Technikumé volt a terep, a suli ugyanis egész napra kibérelte a területet.

– Ez most már több mint 10 éves hagyomány. Az utolsó tanítási napot, már amennyire nevezhetjük tanításinak, kihelyezzük a strandra. Ez egy zártkörű rendezvény, ahol a tanárok és a diákok tényleg jól érezhetik magukat. Szerencsére az időjárás is mellettünk volt
— mondta el Körmöczi Bulcsú, igazgató.

Az iskola 9-12. évfolyamából mindenki a strandot választotta, félezren vették birtokba a placcot. A 13. évfolyamból többen otthon maradtak, ugyanis pár nap múlva szóbeli érettségi vizsgát kell tenniük a fiataloknak.

– Minden évben van nyílt nap a strandon, ezt a Kada iskola szokta kihasználni. Ilyenkor egy bérleti díjat fizetnek a strand használatáért, így birtokba vehetik az egész létesítményt. Ők az első fecskék itt a strandon az idei nyáron - nyilatkozta a helyszínen dr. Fekete Gábor alpolgármester.

A kecskeméti strand egyébként június 21-én, jövő héten, szombaton nyílik, addig lehet élni a strand kibérlésének lehetőségével.