A legrangosabb fesztiválok díjnyertes filmjeit is láthatjuk a KAFF-on

2023. 06. 21., 11:55
Taroltak a magyar filmek a 47. Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon. Gauder Áron A Kojot négy lelke című animációs játékfilmje a nagyjátékfilmek versenyében elnyerte a zsűri díját, a 27 című magyar-francia koprodukció Buda Flóra Anna rendezésében pedig a fődíjat, az Annecy Kristályt érdemelte ki a rövidfilmek versenyében a világ egyik legjelentősebb animációs filmfesztiválján. A kecskemétiek olyan szerencsések, hogy ezeket a filmeket meg is nézhetik a ma kezdődő KAFF-on.

Nyolc film jutott be a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon az egészestés animációk versenyébe, melyek között a világ legrangosabb animációs filmfesztiváljain díjat nyert alkotások is találhatóak.

A Nayola című filmet a legjobb nemzetközi egész estés animációs filmnek választották többek között a budapesti Anilogue, a mexikói Guadalajara, valamint a manchesteri animációs filmfesztiválokon. São Paulóban közönségdíjas lett, és filmzenei díjjal is elismerték a koreai Bucheonban.

A kis Nicolas a Cannes-i Filmfesztiválon mutatkozott be. A nagy presztízsű Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon a legjobb egész estés animációs film díját kapta. Lumière-díjat kapott mint a legjobb animációs film, és közönségdíjjal is elismerték a koreai Bucheonban.

A Kutyáknak és olaszoknak tilos! című film közönségdíjas lett a belgiumi Anima fesztiválon, és elnyerte a legjobb egész estés film díját is az Európai Filmdíjátadón.

A Hol van Anne Frank? című produkció szerepelt Cannes-ban, a Nagyapám démonjai pedig jelölést kapott Annecyba és Belgiumba is.

Az Ernest és Celestine című filmet a két legrangosabb francia filmművészeti elismerésnek számító César- és Lumiere-díjra is jelölték.

A Szerelem házassággal fűszerezve legjobb egész estés film lett Annecyban, Viborgban és a bukaresti Anim'est fesztiválon, és a zsűri különdíját is elnyerte legjobb egész estés filmként Bucheonban.

Két magyar film – a Kojot négy lelke és a Műanyag égbolt – is indul a KAFF-on, mindkettőt meghívtak az idei Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválra. Gauder Áron A Kojot négy lelke című alkotását a második legfontosabb díjjal jutalmazta a háromtagú nemzetközi zsűri. A rendező előző filmjével 2005-ben elnyerte az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivál fődíját, akkor a Novák Erikkel közös Nyócker! című vígjátékért.

A Kojot négy lelke néhány órával korábban Ázsia legnagyobb és egyetlen A-kategóriás nemzetközi fesztiválján, Sanghajban is elnyerte a legjobb animációs film díját.

A film készítéséről ma 17.30-kor nyílik kiállítás a Hírös Agórában, június 24-én, csütörtökön pedig az Otthon moziban mutatják be az animációt az Európai/magyar egész estés versenyprogram részeként.

A 27 című magyar-francia koprodukció Buda Flóra Anna rendezésében a fődíjat, az Annecy Kristályt érdemelte ki a rövidfilmek versenyében a Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon. Ezt a rajzfilmet június 23-án, pénteken a Hírös Agóra színháztermében láthatjuk a KAFF-on a rövidfilmek magyar versenyprogramjában.

Június 23-án, pénteken 19 órától a Műanyag égbolt című, felnőtteknek készült animációt vetítik az Otthon moziban.

A Kavicsdomb című filmet, ami idén Annecy-ban a legjobb TV-produkció díját nyerte el, június 21-én, szerdán 14 órától láthatjuk a Malom moziban.

A részletes programok ITT olvashatóak!

A fesztiválról még többet megtudhat alábbi, kapcsolódó cikkeinkből!

Kapcsolódó cikk