Interjú dr. Lajtai Virággal, a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. gazdasági igazgatójával

A sporttámogatások elszámolásának szigorú rendje van

2023. 02. 03., 11:42
A Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. 2018-as megalakulása óta dr. Lajtai Virág a sportszervezet gazdasági igazgatója. A tősgyökeres kecskeméti, jogász és közgazdász végzettségű szakember a Neumann János Egyetemen és elődjénél tanított 17 éven keresztül, majd elfogadta Ivkovicné Béres Tímea felkérését és a két divíziót- a Kecskeméti Sportiskolát és a Kosárlabda Akadémiát - működtető gazdasági társasághoz jött. Az interjúban beszélt a sporthoz kötődéséről, a sportfinanszírozás összetett rendszeréről és a szigorú kontrollról.

– Ezer szállal kötődünk a sporthoz. Hobbi szinten sportoltam, a kézilabda a kedvencem, és ha van időm, akkor egy-egy válogatott mérkőzés megtekintése is belefér a programomba, de alkalmanként Szegedre is elmegyek mérkőzést megnézni. A többi sportág legfontosabb eseményeit is követtem, tehát tudtam, hogy ki Ivkovicné Béres Tímea és milyen sportpályafutás áll mögötte.

Egy leány és fiú ikerpár gyermekem van, akik elsősök a Bolyai János Gimnáziumban. Mindketten sportolnak, fiam több sportágat is kipróbált már. A családi kosárral kezdte, majd kosarazott, cselgáncsozott, de végül a vízilabdánál kötött ki. Leányom korábban úszott, majd vízilabdázott, de több sportághoz is érez affinitást.

Lényegében a katedráról a mélyvízbe került. Hogyan sikerült az átállás?

– Már vágytam arra, hogy az elmélet mellett a gyakorlati oldalt is alaposan megismerjem. Mielőtt az egyetemre kerültem, már dolgoztam egy ideig pénzügyi, gazdasági területen. Nekem nagyon tetszett a feladat, mert a létrejött gazdasági társaságnál, az alapoktól kezdve mi építettük fel a szervezetet. Különleges abból a szempontból, hogy önkormányzati tulajdonú, nonprofit gazdasági társaság, ennek ellenére vállalkozási szemlélettel kell működtetni. Ez közel áll hozzám.

Mi a legfontosabb feladata?

– A Kecskeméti Sportiskola és a Kosárlabda Akadémia gazdasági folyamatainak előkészítése, koordinálása és ellenőrzése. A központi igazgatási egységben ketten dolgozunk de természetesen az egyes szakosztályok munkatársaival összefogva látjuk el a pénzügyi, számviteli és munkaügyi feladatokat. Mindenki tudja a rendszerben, hogy mi a dolga, ami megalapozza a gazdasági társaság hatékony működését. Ezen kívül külső jogi segítséget nem igénylő, kisebb feladatok elvégzése, szabályzatok megalkotása, szerződések felülvizsgálata is a munkánk részét képezi.

Politikai oldalról sokan támadják a jelenlegi sportfinanszírozási rendszert, amely révén egyébként megtöbbszöröződött a sportoló fiatalok száma. A sport mit köszönhet a támogatási rendszernek?

– Az 1800 fiatal sportolását biztosító Junior Sport Kft. működése 90 százalékban támogatásokból tevődik össze. Ennek egy része a tao finanszírozás valamint egyéb költségvetési és önkormányzati támogatás biztosítja a működést. Ezek mellett az egyes sportszövetségek által kiírt pályázatokat is követjük. A sportfinanszírozás bírálói azt állítják, hogy túl sok pénz megy erre a területre ellenőrizetlenül. Azonban azok a szülők, akiknek a gyermeke, vagy gyermekei a rendszeren belül sportolnak, látják, hogy ezt milyen feltételek mellett, milyen jó körülmények között tehetik. A fiatalok neveléséről, fejlődéséről képzett szakmai stáb gondoskodik. Hangsúlyozni szeretném, hogy nem csak a sportiskola és az akadémia növendékei, hanem a kecskeméti tanintézményekbe járó gyerekek is élvezik a tao révén megkapott támogatásokat és annak hatásait. Eddig hat iskola tornaterme újult meg, elkészült a Sport Akadémia komplexuma, a Bányai Júlia Gimnázium tornacsarnoka, kültéri kosárlabda és futópálya épült és jégpálya települt.

A Bányai Júlia Gimnázium sportcsranoka

Ezek a létesítmények további több ezer gyereknek segítik a mindennapi testnevelését és egyéb sportolását. A beruházásaink összértéke több milliárd forint, amely a tao-s és az önkormányzati támogatásnak köszönhető. A támogatások igénylésének, felhasználásának és elszámolásának szigorú rendje van, mely kontrollját jogszabályban meghatározott ellenőrző szervek látják el és amennyiben nem rendeltetésszerűen veszi igénybe egy szervezet súlyos szankciókkal sújtható. Végső soron akár a támogatásokból több évre kizárható.

Hogyan jut tao támogatáshoz az adott sportszervezet?

– Az önkormányzati források mellett szükség van a pályázati lehetőségek révén elnyert támogatásokra, mert ezek nélkül nem lehetne a minőségi sportolás feltételeit biztosítani. Természetesen a tao támogatások elnyerése nem kis feladat. Ebben hatalmas érdeme van az itt dolgozó sportszakembereknek, különösen Ivkovicné Béres Tímea ügyvezetőnek. Azt tudni kell, hogy a taot sem egyszerűen megkapják az egyesületek, hanem meg kell találni azokat a cégeket, akik a társasági adójuk egy részét felajánlhatják számunkra, mert érdemesnek találnak arra, hogy támogassanak. Ebben szerencsénk is van, mert sok olyan szülőt tudtunk meggyőzni, akik látják azt, hogyan működik a rendszer és lehetőségük is van a támogatásra.

Az 1800 fiatal sportolását mekkora edzői és kiegészítő gárda végzi?

– A Junior Sport Kft. több mint száz edzőt foglalkoztat a sportiskola 11 szakosztályánál és a kosárlabda akadémián. Mellettük technikai vezetők, gyógytornászok, pszichológus, dietetikus segíti a fiatalok sportolását. Az adminisztratív hátteret sportmunkatársaink látják el. Így egy jól működő, kitűnően vezetett szervezet fogja össze a sportolással összefüggő minden tevékenységet.

Hogyan érzi magát jelenlegi munkahelyén, amely teljesen más, mint az egyetemi katedra?

– Jól érzem magam. Nem kerülök előtérbe, de a háttérben igen fontos feladatokat látok el és azt érzékelem, hogy elfogadnak azok a munkatársaim is, akik szorosan a sport részével törődnek. Nem is kell nekem előtérbe kerülni, mert ez azt is jelenti, hogy jól működik minden. Ezt mutatják az elmúlt évek eredményei, a társaság megítélése és a stabil pénzügyi háttér. Nagyon jó a munkahelyi légkör, fiatal a kollektíva, igazi csapatként működünk együtt. Szeretek itt dolgozni.