A végéhez közelít a Budai utcai piac nagytakarítása

Lassan a végéhez ér a Budai utcai Piac éves nagytakarítása. A Kecskeméti Piac tájékoztatása szerint a munkálatok egyik fontos állomása már be is fejeződött: a mélyparkoló teljes körű, környezetbarát vegyszeres tisztítását és fertőtlenítését sikeresen elvégezték.

A mélygarázs így keddtől ismét tiszta környezetben várja a látogatókat.
Nagynyomású mosókkal tisztult meg a piac
A nagytakarítás nemcsak a mélyparkolót érintette. Augusztus 3-án a szakemberek a szabadtéri árusítóhelyeken kezdték a munkát. Nagynyomású mosóberendezésekkel tisztították meg és fertőtlenítették a külső asztalokat, a hulladékgyűjtő edényeket és a burkolatokat. A munkálatok során a környezet védelmére is figyeltek, ezért itt is kizárólag biológiailag lebomló, környezetbarát tisztítószereket használtak.


Mostanra pedig a mélygarázs teljes körű tisztítása is elkészült, így már csak az utolsó munkafázis van hátra.
A Kecskeméti Piac szerint a nagyszabású higiéniai frissítés célja, hogy a vásárlók és az árusok rendezett, tiszta környezetben használhassák a piacot.
Forrás: Kecskeméti Piac Facebook-oldala