Adonisz, Matteo és Illangó is született tavaly Kecskeméten

Hogyan változott a névadási divat 2022-ben?

2023. 03. 09., 11:37
A napokban tették közzé a Belügyminisztérium honapján a tavalyi évben adott 100 legnépszerűbb fiú és lány keresztnevet. A fiúknál a Dominik lett a legnépszerűbb, a Máték lecsúsztak a dobogóról. A lányoknál viszont továbbra is a Hanna a leggyakoribb keresztnév országosan.

A Belügyminisztérium honlapján közzétett statisztika szerint a fiúknál új slágernév került az első helyre. A Dominik az elmúlt évtizedben mindig ott volt a top10-ben, egyre jobb helyen, mos pedig felért a csúcsra: tavaly 1330 baba kapta ezt a nevet. A dobogó második fokára a 2019 óta egyre népszerűbb Olivér került (1149), a harmadik leggyakoribb keresztnév pedig a Levente lett (1134).

Így a Máté név (1124) lecsúszott a dobogóról. A top10-ben az ötödik helyen a Marcell szerepel (1085), ezt követi a Noel, a Bence, a Zalán, a Milán, a toplistát pedig az Ádám zárja. Kicsúszott az élmezőnyből a Dániel, a Botond, a Péter és a Gergő utónév is.

Kikértük a kecskeméti polgármesteri hivatalból az itt anyakönyvezett babák utóneveinek statisztikáit, amelyből látszik, hogy némiképp eltér az országos trendtől. Nálunk is hódít az Olivér és a Levente, a leggyakoribb fiúnevek között azonban ott van a Noel, a Nolen, a Benet és a Bence is.

Tavaly is sokan adták különleges nevet fiú gyermeküknek Kecskeméten. Ezek közé tartozik az Adonisz, a Ramiz, a Nikétás, a Nátániel és az Élon. 2021-ben született Kecskeméten Immánuel, Hannó, Naszim, Kemál, Marcián, a Laurent, Ádin és Matteo is.

A lánynevek között továbbra is tart a Hannák abszolút uralma. Több mint tíz éve a legnépszerűbb hazánkban, tavaly 1131-en kapták. A másik helyre a Léna (977) került, amely 2016 óta egyre felkapottabb, a harmadik helyre pedig a tavaly másik Zoé csúszott (956 névadással).

Az Annák a negyedik helyet csípték meg (928). Az ötödik és a hatodik helyen maradtak a Lucák (902) és az Emmák (827). Bekerültek a top10-be az Olíviák (604) rögtön a hetedik helyen debütáltak, a nyolcadikok a Boglárkák (573), a kilencedikek a Lilik (570), a tízes listát pedig a Mirák (559) zárják.

Kecskeméten is a legnépszerűbb lánynevek köz tartozik a Hanna, a Zoé, a Léna, a Luca valamint az Olívia. Emellett sok kisbaba kapta a Nara, az Emili, a Mira és a Milla nevet is.

Természetesen a kislányok közül is sokan kaptak extrém, különleges nevet 2022-ben. Született például a hírös városban Salomé, Lenor, Letisa és Zonga is. De Lavínia, Benigna és Golda nevű kislány is színesíti a kecskeméti névdivatot. A 2022-ben születettek közül különleges névvel büszkélkedhet például Xenodiké, Zille, Illangó, Klementina, Luna, Holli, de Bojána, Zonga és Csalka nevet is kaptak a kislányok.

A leggyakoribb fiú és lányneveket ezen a honlapon a lakossági számadatok között lehet böngészgetni.