Áldásért ment, táskával távozott a kecskeméti tolvaj

KÖZLEMÉNY
2023. 04. 04., 12:35
A templomi tolvaj szépülni vágyó hölgyeket is meglopott. A kecskeméti nyomozók öt bűncselekménnyel gyanúsítják.

Egy 42 éves asszony imádkozni érkezett ez egyik kecskeméti templomba 2023. március 20-án délelőtt. A retiküljét egy szék alá tette, majd bement a szentélybe abban a hiszemben, hogy Isten házában senki nem lop. Tévedett. Mire visszatért, az értékeinek lába kelt. A táskát egy, a templomban tébláboló nő vitte el, amint arra később fény derült. Az idegen a sekrestyésnél áldás után érdeklődött, aztán mégis inkább a könnyen megszerezhető, rövid időre magára hagyott zsákmányt választotta.

Az áldozat bejelentést tett a rendőrségen, közben a táskája kalandos úton visszajutott hozzá. A lopás után alig fél órával egy férfitől kapta vissza, aki remek logikai gondolkodásról tett tanúbizonyságot: kutyasétáltatás közben egy nőt látott két táskával sétálni, röviddel később pedig felfedezte az sértettet, aki a templom előtt értékei után sírt. Rögtön tudta, hogy mi történhetett, majd amikor egy utcában ismét felfedezte a bűnelkövetőt, utána ment. Rákiabált, hogy adja át az eltulajdonított táskát, majd videófelvételt készített róla. Amikor a gyanúsan viselkedő asszonynak azt mondta, hogy hívja a rendőrséget, az letette a földre ebül szerzett jószágát, és jobbnak látta kereket oldani.

A nyomozók a felvétel alapján azonosították a bűncselekmény elkövetőjét, egy 42 éves kecskeméti lakost, akiről kiderült, hogy néhány nap alatt három szépségszalonból és egy tetoválóüzletből is lopott, el több tízezer forint kárt okozva a sértetteknek. Mindenhová időpontkérés ürügyén jutott be, majd a hölgyek figyelmét elterelve elemelte a keze ügyébe került holmikat.

A jelenleg ötrendbeli lopással gyanúsított bűnelkövetőt a Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának a munkatársai 2023. április 2-án este őrizetbe vették és – kihallgatását követően – előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság