Amfetamint, marihuánát, extasyt és kokaint is árult a kecskeméti díler
KÖZLEMÉNYA vádirat szerint a kecskeméti férfinak 2022 év elején anyagi nehézségei voltak, amelyből a kiutat kábítószerek értékesítésében látta. A vádlott 2022. márciustól kezdett amfetamint, marihuánát, extasyt és kokaint árulni ismerősei körében. A cselekmény leplezése érdekében a férfi öt telefonszámot is használt és a rendelések során a kábítószerek fajtáit és a rendelt mennyiségeket különböző álnevekkel illette, így lett az amfetaminból „fehér”, az extasyból „pöttyös labda”, a marihunából „zöld póló” és a kokainból „kóla”.
A férfi egyik vevője nemcsak saját fogyasztásra, hanem forgalomba hozatal céljából is vásárolt kábítószereket. A két vádlott megállapodott abban, hogy a sikeresebb értékesítés érdekében együttműködnek. Tíz hónap alatt 77 találkozójuk volt, amelyek során közel 4.000.000 Ft és több mint egy kiló marihuána, több tucatnyi extasy tabletta, 176 gramm amfetamin és némi kokain cserélt gazdát. A vevő emellett más forrásból kristályt is vásárolt és annak értékesítésével is foglalkozott.
A férfi a másik két vevőjének – az ügy további két vádlottjának – amfetamint és marihuánát értékesített. Egyikük felé történő értékesítésbe a férfi élettársa – az ügy női vádlottja – is bekapcsolódott, aki a párja kérésére több alkalommal is adott át drogot és vett át vételárat.
A férfinak 2023 júniusában továbbértékesítés céljából amfetaminra volt szüksége, ezért gyerekkori ismerőséhez – az ügy hatodik vádlottjához – fordult. Az ismerős sikeresen be is szerzett 100 gramm amfetamint, amiből 30 grammot 2023. június 13. napján Kecskeméten akart eladni a férfinak, azonban a drog átadására nem került sor, mert a rendőrök az átadás előtt elfogták őket.
A főügyészség a férfit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével, a drog eladással is foglalkozó vevőjét bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével, a másik két vevőjét kábítószer birtoklás bűntettével, illetve kábítószer birtoklás vétségével, az élettársát kábítószer-kereskedelem vétségével, míg a hatodik vádlottat kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérletével és kábítószer birtoklás vétségével vádolja.
A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.
A csatolt, a rendőrség által a helyszíni szemle során készített fényképeken az egyik vádlottól lefoglalt kábítószerek láthatók.)
Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség