Átadták a 2025-ös  vármegyei Prima-díjakat

2025. 11. 28., 21:27
Fények, elegancia és meghatottság jellemezte a kecskeméti Prima gála jubileumi estjét, ahol a VOSZ Bács-Kiskun Vármegyei Szervezete immár huszadszor díjazta a régió legkiválóbb alkotóit és vállalkozóit. A Kodály Iskola Ütősei már az első percekben megadták az est ünnepi hangulatát. Ezt követte a Prima Primissima díjas Csík Zenekar egyik legszebb feldolgozása, a „Most múlik pontosan”, amely Majorosi Marianna lélekemelő tolmácsolásában, népzenei hangzásban csendült fel. A rendezvény házigazdáija Novodomszky Éva és Gajdos Tamás volt.
Fotó: Bogdándi Ferenc
A galéria 83 képet tartalmaz

A vendégeket Weninger Richárd, a VOSZ Bács-Kiskun Vármegyei Szervezetének elnöke köszöntötte.

„Aki mást felemel, az maga is magasabbra jut.” Goethe gondolataival ma este 20. alkalommal ismét olyan kiváló embereket köszöntünk, emelünk fel, tüntetünk ki, akik az élet egy területén: a vállalkozások, a tudomány, a kultúra, a művészetek vagy a sport területén maradandót alkottak és példaképként szolgálnak mindannyiunk számára. Az év vállalkozói azok, akik mernek álmodni, alkotni, kockázatot vállalni, és akik munkájukkal a közösség gazdasági erejét és jövőjét építik. Közöttünk van az a személy is, aki a mindennapokban kiemelkedő szerepet vállal a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése, a rászorulók megsegítése terén. A kategóriagyőztesek pedig nap mint nap bizonyítják: a kiválóság nem véletlen, hanem elhivatottság, kitartás és szeretettel végzett munka gyümölcse. Ez teszi ezt az estét immáron 20. alkalommal is különlegessé: hogy együtt ünnepelhetjük a vármegye szellemi, művészeti és gazdasági pillérjeit - mondta Weninger Richárd.

A megnyitót követően ünnepi pohárköszöntőt mondott Kovács Ernő főispán, aki hangsúlyozta: a vállalkozók szerepvállalása nem csupán gazdasági jelentőséggel bír, hanem kultúrát, tudást és közösségi értékeket is teremt.

A gálán jelen volt többek között a VOSZ országos vezetősége, helyi közéleti szereplők, nagyvállalatok képviselői, valamint Prima Primissima díjasok.

Az Év Vállalkozója díjak átadása

A gálán átadott Év Vállalkozója elismerésben idén az alábbi vállalkozók részesültek:

  • Kenyeres Zoltán, a MOGYI Kereskedelmi Kft. tulajdonosa
  • Pécskövi Tibor, a Márka Üdítő Kft. ügyvezető-tulajdonosa

Külön gratuláció illeti Héjja János Lászlót, a Peki Restaurant Kft. alapítóját, aki decemberben Budapesten országos Év Vendéglátója díjat vehet át.

Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalás díj

A rangos elismerést 2025-ben Lipóthné Komjáti Andrea, a Vöröskereszt Bács-Kiskun Vármegyei Szervezetének igazgatója kapta, aki évtizedek óta kiemelkedő szakmai felkészültséggel és elhivatottsággal támogatja a véradásszervezést. Munkájának köszönhetően erős, összetartó közösség formálódott, ahol az emberek egymást támogatva dolgoznak a vármegye közösségéért.

A népművészeti programban a Corvin Mátyás Általános Iskola 4.b osztályából 9 bátor és tehetséges diák adta elő a Pletykás Asszonyok című magyar népmesét, amelyet színpadra álmodott Tarnóczy Krisztina tanárnő.

A gála egyik kiemelkedő zenei száma a Your Song Agency művészeinek előadásában hangzott el, akik hárfára és négy hegedűre hangszerelték a Hallelujah ikonikus dallamát. A különleges összeállítás lélekemelő, elegáns hangzásvilággal töltötte meg a termet.

A 10 kategóriagyőztes bemutatása

A VOSZ idén is széles körű jelölések alapján választotta ki azt a tíz kiválóságot, akik a magyar kultúra, tudomány, oktatás, sport és közművelődés területén nyújtanak kiemelkedő teljesítményt.

A rendezvényen nemcsak díjak születtek, hanem inspiráló történetek is: olyan embereké, akik hivatásukat szenvedéllyel, kitartással és példamutató alázattal művelik. Portréfilmjeik a művészi alkotás örömétől az oktatás hétköznapi hőseiig vezették el a közönséget.

A kategóriagyőztesek:

  • Háló Gyula – irodalom
  • Sára Bernadette – színház-, film- és táncművészet
  • Szentgyörgyi Erika – képző- és iparművészet
  • Cserényi Gyula – tudomány
  • Váczi Nikolett – oktatás
  • Horváth Szilárd – építészet
  • Molnár H. Boglárka – ismeretterjesztés és média
  • Schneider Péterné – népművészet
  • Ludvigh Zoltán – sport
  • Radics Sándor – zeneművészet

A Prima díjak átadása előtt egy olyan világba kalauzolták a vendégeket, ahol a fény vált a történetmesélés eszközévé, és ezáltal a képzelet határtalanul szárnyalhatott. GLOWRIA SHOW varázslatos produkciójával egy másik dimenzióba repítették a nézőket.

A Prima-díjak átadása

A gála csúcspontján bejelentették az idei három Prima díjast, akik a tíz kategóriagyőztes közül emelkedtek ki a vármegye elnökségének döntése alapján.

A kitüntetettek ismét Szmrecsányi Boldizsár „Égre törő íjász” című bronzszobrát kapták, a hozzá járó pénzjutalom pedig 2025-től 2 millió forintra emelkedett.

A Prima díjat az alábbi kategóriák képviselői kapták:

  • Építészet: Horváth Szilárd, kecskeméti építészmérnök és tervező
  • Népművészet és közművelődés: Schneider Péterné, hartai bútorfestő népművész
  • Zeneművészet: Radics Sándor, kecskeméti mestercimbalmos

Prima Közönségdíj

A közönség több héten át tartó online szavazáson választotta ki a megye kedvencét. A rekordszámú, több mint 12 000 voksot kapó díjazott idén is hatalmas tapsot kapott.

A Prima Közönségdíjat Szentgyörgyi Erika, a magyar képző- és iparművészet kiemelkedő alkotója nyerte el. A művész az értékes bronzszobrot és a hozzá járó félmillió forintos pénzjutalmat vehette át.

Az est utolsó műsorszámaként a Dancing with the Stars táncosai mutattak be látványos, energikus show-t. A produkciót a Walcz Entertainment állította színpadra Valc Szabolcs vezetésével. A fellépő profi táncosok: Tóth Katica, Suti András, Szőke Zsuzsanna, Hegyes Bertalan, Soós Luca és Szűcs Dominik.

A gála zárása és az ünneplés folytatása

A záró pohárköszöntőt Perlusz László, a VOSZ főtitkára mondta. Ezt követően sor került a díjazottakkal közös fotózásra, majd ünnepi vacsorára invitálták a vendégeket. Különleges szolgáltatásként a Linartech Autóház Kft. jóvoltából a vendégek exkluzív BMW gépkocsikkal vehették igénybe a hazaszállítást.

Galériánk hamarosan további fotókkal bővül!