Átadták a Nemzeti Parki Termék védjegyes tanúsítványokat

KÖZLEMÉNY
2026. 10. 12., 10:30
Lekvárok, szörpök, különleges mézek és sajtok – csak néhány azon finomságok közül, amelyek kiérdemelték a Nemzeti Parki Termék védjegyet. Október 10-én a Természet Háza Látogatóközpontban ünnepélyes keretek között vehették át tanúsítványaikat azok a termelők, akiknek termékei elnyerték az elismerést. A védjegy a helyi értékeket képviselő, a természethez és a hagyományokhoz kötődő termékek jelentőségére is felhívja a figyelmet.

A családi nappal egybekötött eseményt Kiss Mónika, a KNPI Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályának osztályvezetője nyitotta meg, hangsúlyozva a helyi közösségek, valamint a nemzetipark-igazgatóságok együttműködésének fontosságát. Külön kiemelte, hogy a pályázati felhívásnak megfelelően meglehetősen gazdag termékpaletta érkezett a zsűri elé.

A bírálóbizottságban az Élő Környezetért Felelős Minisztérium képviseletében Pádárné Dr. Török Éva osztályvezető, az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület részéről Hamzáné Lakó Judit, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságtól Kiss Mónika, Antalfalvi Ágnes, Morvai Edina, Lóránt Miklós és Vajda Zoltán volt jelen. A védjegyes termelőket Soós László, Jakó Gabriella, Juhász Ágnes és Kunhalmi István képviselte.

nemzeti parki termék
A zsűri az ízek és a megjelenés mellett a termékek előállításának módját is figyelembe vette

A zsűri az ízek és a megjelenés mellett a termékek előállításának módját is figyelembe vette, különös tekintettel a természetközeli eljárások alkalmazására és a helyi értékek, hagyományok megőrzésére.

A pályázatra 11 jelentkező összesen 47 termékkel nevezett: 45 élelmiszerrel, egy kézműves termékkel és egy szálláshellyel. A színvonalas mezőnyből végül 9 termelő 36 terméke nyerte el a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság által odaítélt Nemzeti Parki Termék védjegyet.

védjegy
A színvonalas mezőnyből végül 9 termelő 36 terméke nyerte el a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság által odaítélt Nemzeti Parki Termék védjegyet

Az ünnepélyes eseményt követően a családi napra érkezett vendégeink megismerkedhettek a védjegyet viselő termékekkel, készítőikkel, és természetesen meg kóstolhatták, illetve megvásárolhatták a különleges finomságokat.

A családi napra érkezett vendégeink megismerkedhettek a védjegyet viselő termékekkel, készítőikkel, és természetesen meg kóstolhatták, illetve megvásárolhatták a különleges finomságokat

A védjegy célja:

A Nemzeti Parki Termék védjegy célja a természettel harmonikus gazdálkodás, termék-előállítás és szolgáltatás ösztönzése, a helyi termékek és szolgáltatások piacra jutásának elősegítése, a helyi készítésű élelmiszerek fogyasztási kultúrájának emelése, a környezettudatos vállalkozók és termelők népszerűsítése.

A védjegy a vásárlók és fogyasztók felé minőségi garanciát jelent, hogy a termék, szolgáltatás az adott régióból származik, környezetkímélő módon előállított, jó minőségű, és az adott területhez közvetlenül kapcsolódik.

A védjegyhasználat előnyei közé tartozik az ingyenes megjelenés a KNPI weboldalán, valamint a www.nemzetiparkitermek.hu oldalon, továbbá bemutatási és árusítási lehetőség (személyesen vagy a nemzetipark-igazgatóság képviselőjén keresztül) a KNPI és az Élő Környezetért Felelős Minisztérium által támogatott fesztiválokon és rendezvényeken (például OMÉK, Magyar Nemzeti Parkok Hete nyitóhétvége, Fehértavi Darvadozás, Túzokünnep).

nemzeti parki termék
A Nemzeti Parki Termék védjegy egyik fő célja a természettel harmonikus gazdálkodás, termék-előállítás és szolgáltatás ösztönzése

A díjazottak listája a következő:

  1. Agócs-Paluska Éva - kadarka bor
  2. Bognár András Pál - vegyes virágméz
  3. Görög András - virágporos méz, virágpor, mézharmat, méhkenyér, lépesméz, propoliszos méz
  4. Kiss Ildikó - natúr kecskekefír, natúr kecskesajt
  5. Pásztor Szilárd - galagonyaméz, nyári virágméz, virágpor, méhviasz gyertyák
  6. Plattner János - natúr gomolya sajt, gomolya sajt különbözű fűszerezéssel (zöldfűszeres, paradicsomos-fokhagymás, olasz fűszerezésű, fokhagymás), natúr joghurt, gyümölcsös joghurtok (almás-fahéjas, barackos, epres, áfonyás
  7. Rendek Anikó - fodormenta szörp, zsálya szörp, kakukkfű szörp
  8. Szél István - mangalica vékony kolbász, mangalica vastag kolbász, mangalica szalonna, szilvalekvár, „Erös Szélpista” paprikakrém
  9. Vidók László - galagonyaméz