Az Amerikai Wagner Társaság elnöke lett Vizin Viktória

„25 éve élek Amerikában és mintegy 20 éve énekelek a chicagói művészeti színtér egyik meghatározó intézményében, a Lyric Operában Carment – mondta a hiros.hu kérdésére Vizin Viktória. – Az előadások révén több rangos klubba kaptam meghívást, ahol igen tekintélyes szponzorokkal találkoztam. Ott ismerkedtem meg az Amerikai Wagner Társaság elnökével, Bill Smith-szel is, akivel később szoros munkakapcsolatba kerültem, többször is felléptem a társaság rendezvényein, ők meg támogatták az énekeseimet. Közben teltek az évek, Bill pedig miután a közelmúltban megérlelődött benne a gondolat, hogy elnöki feladatait átadja másnak – látva munkámat, látva azt a szenvedélyt, amivel végzem a dolgaimat –, bennem találta meg az utódját; úgy érezte, én leszek a legmegfelelőbb személy munkájának folytatására.

Már régebben kaptam meg a felkérést – tavaly augusztusban szavaztak erről a társaság tagjai –, és novemberben Bill Smith át is adta a feladatokat nekem. Az az igazság, hogy egy ideig húzódoztam, mert ezt egy nagyon-nagy megbízatásnak éreztem, és nem tudtam, hogy a már meglévő vállalásaim mellett meg tudok-e felelni majd az elvárásoknak – tanítok, énekelek, társulatot vezetek, koncertek szervezésében segédkezem, filmezek stb. –, de azután érezve, hogy bennem látják a jövőt, igent mondtam. Tulajdonképpen a szervezet egyfajta megreformálása várt, vár rám. Bevonzani fiatalokat a társaságba és azután összetartani őket az elmúlt évtizedekben összekovácsolódott idősebb korosztállyal – elnökként többek között ez a munkám. Első lépésként novemberben minden vasárnap videokonferenciát szerveztem, amelyeken a nyolctagú vezetőséggel egyeztettem terveimet, a társaság jövőjével kapcsolatos elképzeléseimet. Ilyen jellegű munkamegbeszélés még nem volt a múltban, de mindazok, akik a szervezetet működtetik, valamennyien részt vettek ezeken a konstruktív „találkozókon”.

Elindítottuk a társaság alapításának 50. évfordulójára méltó módon megemlékező ünnepség szervezését is. Később találtunk egy gyönyörű helyszínt az alkalomhoz – a kecskeméti színházhoz hasonlítanám –, Chicagó szívében, a Michigan-tó partján lévő Fortnightly Club patinás épületében tartottuk meg a jubileumi eseményünket. Nagyon sokan fogadták el a meghívásunkat, és jöttek el velünk együtt ünnepelni, nemcsak az Amerikai Wagner Társaság tagjai, hanem a komolyzene ismert kedvelői, támogatói is. Koccintás várta az érkezőket, igyekeztem mindenkit személyesen is köszönteni. Ezt követően ünnepélyes keretek között felavattak engem, amit egy rögtönzött beszédben köszöntem meg. Kicsit izgultam, hiszen nem akármilyen közönség előtt álltam, de óriási figyelemmel hallgattak, éreztem a felém áradó szeretetüket. Ez egyfajta megerősítést jelentett számomra, hogy érdemes lesz tovább folytatnom az elnöki címmel járó munkámat.

Az ünnepség folytatásában két kiváló muzsikus – meghívásomat a néhány évvel ezelőtt az Operaházban is fellépő Franco Pomponi operaénekes, bariton és Michael Fennelly zongoraművész egyaránt elfogadta – fantasztikus előadását hallgattuk meg. A nyitó- és a zárószám természetesen Wagner-mű volt, de Strauss-, Schubert-, Brahms- és Mahler-dalok is felcsendültek. A csodálatos zenei produkció után a színpadra szólítottam elődömet, Bill Smith-t, és egy jelképes ajándékkal köszöntem meg, hogy a társaság elnöki feladatait több mint 30 éven át nagy hűséggel végezte. Ezt a meglepetéstárgyat három héttel ezelőtt Kecskeméten vásároltam. Mivel már régóta kedvelem a herendi porcelánt, a hírös városi üzletükben kerestem és találtam meg a megfelelő ajándékot: egy 1851-ben Viktória angol királynő által megrendelt és később a kedvencévé nyilvánított, lepkés-virágos mintájú, gazdagon színezett készlet egyik darabját, a kehely formájú gyűrűtartót vettem meg. Minden összevágott: Wagner 1851-ben kezdte kibontani a Walkür témáját, a német zeneszerző négy operából álló ciklusát, A Nibelung gyűrűjét mindenki csak Ringként, azaz Gyűrűként emlegeti, engem meg Viktóriának hívnak. A különös ajándékot ezekkel a szavakkal adtam át: »Bill, hidd el, kerestem a gyűrűt, de nem találtam, viszont elhoztam Neked a tartóját.« Mindenki vette az enyhe, finom humort, az ajándék igen komoly tetszést aratott.

Jubileumi programunk a formális rész után egy pazar ebéddel folytatódott. Épp a finom desszertet fogyasztottuk, amikor Michael Fennelly váratlanul felment a színpadra, a zongorához ült és valami hihetetlen, magával ragadó energiával elkezdett sztenderd dzsesszeket és klasszikus Broadway-számokat játszani. Hamarosan három énekes növendékem – akik eredetileg csak a koncerten vehettek volna részt, de úgy alakult, hogy a finom falatok fogyasztására is maradhattak – és a végén Franco is társult hozzá, és egy egészen különleges atmoszférát teremtve fergeteges sikert arattak. Nyugodtan mondhatom, az ünnepség fantasztikus volt, utána még napokig arról beszéltünk, hogy milyen jól éreztük magunkat, és ez bátorít engem és közvetlen segítőimet is, hogy jó úton járunk, érdemes folytatnunk a megkezdett közös munkát.

S hogy pontosan mit is tervezek, tervezünk a közeljövőben? Mindenekelőtt szeretnénk egy Wagner-versenyt szervezni. Egy patinás szervezet, az idén 150 éves Női Zenészek Klubja már régóta gazdája egy hasonló programnak, a versenybizottság tagjaként így komoly rálátásom adódott, hogy milyen nehézségekkel jár egy ilyen megmérettetés tető alá hozása, de úgy gondolom, hogy érdemes lesz ebbe energiát fektetni. Emellett egy aukciót rendezünk majd, amelyen a társaság támogatási alapját növeljük, azután a fiatal tehetségek – énekesek, rendezők, világosítók, játékmesterek stb. – szakmai fejlődését szolgáló bayreuthi útjaikat is segítenünk kell. Wagner-művek előadásaira szervezünk majd utazásokat, bárhol is tartják azokat, valamint olyan programokat indítunk, amelyek várhatóan az idősebb és a fiatalabb korosztály számára egyaránt vonzó lesz. Március 2-án »Kérdezz! Felelek.« címmel egy virtuális sorozat készítésébe kezdtünk. Az első alkalommal kedves barátnőm, a világhírű Wagner-specialista, Iréne Theorin – a svéd szoprán egyike napjaink legkeresettebb Wagner-énekeseinek, de 2023-ban a MÜPÁ-ban kétszer is színpadra lépett a Budapesti Wagner-napokon és korábban az Operaház egyik emlékezetes produkciójában is bizonyította kivételes tudását, tehetségét – vállalta, hogy az érdeklődők rendelkezésére áll. A spontán beszélgetés sikerrel ért véget, szóval folytatjuk a sorozatot. Legközelebb Kutasi Judit, a temesvári születésű, magyar–román családból származó, az elmúlt években számos nagy operaszínpadot meghódító mezzoszoprán lesz a vendégünk. Judit, aki most épp Amnerist énekel a Metropolitanben, vállalta azt is, hogy ezen a virtuális programon egyfajta mesterkurzust, workshopot is tart: a Wagner-énekesnek készülő egyik tanítványomat bevonva, az általa előadott árián keresztül próbálja majd inspirálni a többi résztvevőt, ezzel is bemutatva a rajongóknak, hogy mennyire összetett egy Wagner-énekes élete.

Végül pedig, hiszen így kerek a történet, örömmel számolok be arról, hogy egy másik fontos megbízatást is kaptam a közelmúltban: az államok egyik legrangosabb versenye is »megtalált«: a The Metropolitan Opera Laffont Competition igazgató asszonya lettem, a közép-amerikai régióért felelek majd.”