Az atléták kiemelkedő eredményeit ismerték el Kecskeméten

2024. 02. 15., 19:43
A február 10-én megtartott sportbálon az év sportolói között a Kecskeméti Sportiskola atlétikai szakosztályának azon egykori és mai versenyzőit is kitüntették, akik kiváló eredményeket értek el az elmúlt időszakban. A korábbi sportiskolás, ma a Kecskeméti Atlétikai és Rugby Club versenyzőjeként sportoló Palkovits István az év felnőtt sportolója, felkészítő szakembere, Németh Gyula az év edzője lett, míg Németh Mátyás távolugró az év utánpótlás sportolója díját érdemelte ki.

Palkovits István január végén a franciaországi Val-de-Reuilben megrendezett Silver kategóriás versenyen 3000 méteren indult, ahol 7:47.42-es idővel a 4. helyen ért célba, ezzel megdöntötte a táv 38 éve fennálló rövidpályás magyar csúcsát. Edzője, Németh Gyula szerint atlétája egy világklasszis, aki az egyik legfiatalabb résztvevőként tizedik az európai felnőtt ranglistán.

– A Kenyában végzett felkészülés első része jól sikerült, a végén azonban egy gyomorrontás miatt végül infúziót is kapott Pisti, annyira legyengült. Az eredeti terv az volt, hogy ismerve a kinti körülményeket, egy jó felkészülés után fut egy országos csúcsot, amely megadja az alaphangot az egész évre. Az első versenyen ez megvalósult és országos csúcsot futott. Pistinek az Európa-bajnokságon hatba kell kerülni, az olimpián pedig a döntőbe – avatott be az idei év elvárásaiba edzője. Palkovits István elmondta, hogy a téli felkészülés Kenyában sikerülhetett volna jobban is.

– Egy kicsit szenvedősebben sikerült, valamint a versenyre való utazás sem volt ideális, ennek ellenére össze tudtam magamat szedni a rajtra. A franciaországi verseny közben azt éreztem, hogy akár egy jó eredményt is futhatok, amely meg is lett – mondta. Ebben az évben két kiemelkedő jelentőségű verseny vár rá: az Európa-bajnokság és az olimpia. Palkovits legfontosabb célkitűzése az olimpiai döntőbe jutás 3000 méteren.

– Az Eb-n a döntőbe kerülés és egy jó helyezés, az olimpián pedig szintén a döntőbe jutás a célom. Bízom benne, hogy erős évem lesz – tette hozzá. Németh Mátyás, az U23-as Atlétikai Európa-bajnokság távolugrás versenyszám ezüstérmese, az Atlétikai Szuper Liga távolugró versenyszám I. helyezettje lett az Év utánpótlás versenyzője. A távolugró Belgrádban versenyez, ezért a sportbálon sem tudott részt venni. Edzője Adamik Zoltán. Az olimpiai részvételért még versenyben lévő távolugróval hazaérkezése után készül interjú, amelyet a Hírös.hu hírportálon lehet majd elolvasni.