Címke: Kecskeméti Sportiskola
Keresés
Dátum választó
Rendezés
45 találat
2023.09.27

Sportfórumot rendeztek a Kosárlabda Akadémián

Sportfórummal, sportágválasztóval és atlétikai bajnoksággal is készül a Kecskeméti Sportiskola, valamint a Mercedes-Benz Nemzeti Kosárlabda Akadémia az Európai Sporthéthez csatlakozva. A mai napon a sportolók és edzők a mindennapi tevékenységükhöz kaphattak hasznos gyakorlati tippeket.
2023.09.23

Évet nyitott a Kecskeméti Sportiskola

Szombaton tartotta évnyitó ünnepségét a Messzi István Sportcsarnokban a Kecskeméti Sportiskola (KESI), amelyben mintegy ezerháromszáz fiatal sportol tizenkét sportágban.
2023.09.18

I. Breszkó András Emléktorna

Fiú és leány utánpótlás röplabda tornát rendeztek a Katona József Gimnázium Dunszt Ferenc Tornacsarnokában az egykori sportvezetőre, Breszkó Andrásra emlékezve, aki volt szakosztályvezető, szakmai igazgató, technikai vezető, éppen, amire szükség volt. – Idén először szerveztük meg Bandi tiszteletére az I. Breszkó András Emléktornát, egy U15-ös bajnokságot a lányoknak és egy U20-as bajnokságot a fiúknak. Négy-négy […]
2023.08.21

A Vasasban folytatja pályafutását a KESI korosztályos válogatott röplabdázója

Kiss Lilla, a Kecskeméti Sportiskola 17 éves korosztályos válogatott röplabdázója a Vasas-Óbuda NB I-es csapatához igazolt. Lilla előtt nővére, Gréta a követendő példa, aki szintén a KESI-ből került először az NB I-be, majd a válogatottba. Gréta a nyáron Potsdamba, az egyik legjobb német csapatba igazolt. Lillát Kecskeméthez kötődéséről, terveiről kérdeztük.
2023.08.14

Három sportiskolás képviselte Kecskemétet az EYOF-on

Ebben az évben Mariborban rendezték meg július 23-a és 29-e között a XVII. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF), amelyen a magyar válogatott tagjaként a Kecskeméti Sportiskola három kiváló sportolója, Kiss Lilla röplabdázó, Pap Kincső súlylökő és Deák Zalán futó vett részt.
2023.07.13

Idén is nagyon népszerű a KESI úszótábor

Idén is nagy népszerűségnek örvendenek a KESI úszószakosztálya által szervezett táborok. Ebben az évben közel 900 gyermek vesz részt a nyári táborokban. A sportiskola a városban élő, a sportoló és az Úszó Nemzet Programban résztvevő fiataloknak szervezett a nyári programokat.
2023.05.20

Évzárót tartottak a sportiskola jégkorongozói

A Kecskeméti Sportiskola Jégkorong Szakosztálya szombaton megtartotta évzáró ünnepélyét a Mercedes-Benz Sport Akadémián. Eredményes évet zárt a szakosztály, mert az U16-os korosztály csapata megszakítás nélkül 3. éve nyeri a Magyar Bajnokságot, az U18-as korosztály csapata pedig ezüstérmet szerzett.
2023.05.18

A nemzetközi mezőnyben kimagaslóan jól szerepeltek a Kecskeméti Sportiskola ökölvívói

Május első hétvégéjén Vecsésen rendezték meg a város ökölvívó magyar bajnokának, Varga Viktornak emléket állító versenyt, amelyen kiválóan szerepeltek a Kecskeméti Sportiskola ökölvívó-szakosztályának a versenyzői. A nyolcadik alkalommal megrendezett nemzetközi emlékversenyen 133 versenyző indult, a versenyre öt kesis fiatal mérlegelt, akik mindannyian dobogón végeztek. Három arany-, egy ezüst- és egy bronzérem a kétnapos viadal mérlege.
2023.04.17

Elismerés a kecskeméti röplabda utánpótlás nevelésnek

Röplabda Akadémia néven folytathatja a tevékenységét 2023. április 14-től a Kecskeméti Sportiskola röplabda szakosztálya, amely elismerés a kiemelkedő kecskeméti utánpótlás nevelés számára. Ugyanezen a napon Dunszt Ferenc, a kecskeméti röplabdázás megalapítójának emléke előtt is tisztelegtek, a Katona József Gimnázium új sportcsarnoka a legendás szakember nevét viseli a jövőben.