Az emlőrák gyógyításának közös irányelvein dolgoznak a szakemberek

„Az esemény célja, hogy a legújabb tudományos eredmények, terápiás lehetőségek és klinikai tapasztalatok alapján közös irányelveket és ajánlásokat fogalmazzunk meg az emlőrák ellátásában. Ez a találkozó kiemelkedő lehetőséget kínál az emlőrákkal foglalkozó szakemberek számára, hogy közösen alakítsák az ellátás jövőjét.”– mutatta be az eseményt Dr. Horváth Zsolt, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Onkoradiológiai Központjának vezető főorvosa, a szervezőbizottság tagja.
A megnyitón a vendégeket Prof. Dr. Dank Magdolna, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója, a szervezőbizottság elnöke és Dr. Lénárt Endre, intézményünk orvosigazgatója köszöntötte.
Az elmúlt évek az onkológia területén példátlan fejlődést hoztak. Új biomarkerek, hatékonyabb diagnosztikai eszközök, valamint innovatív terápiás stratégiák váltak elérhetővé, amelyek alapvetően formálták át az emlőrák kezelésének szemléletét.
Az esemény kiemelt témái között szerepelnek többek között az újonnan megjelent terápiás lehetőségek, a lokális és áttétes emlőrák korszerű ellátása.
Külön figyelmet szentelnek a két szakmai nap során a rehabilitáció és gondozás fontosságának hangsúlyozására, a képalkotás szerepének az emlőrák diagnosztikájában és kezelésében, illetve a betegek életminőségének javítását szolgáló stratégiák kidolgozásának.
Kitérnek a patológia legfrissebb eredményeinek alkalmazására, melyek elősegítik a pontos diagnózist és a személyre szabott kezelési tervek kialakítását.
A szakemberek kiemelik továbbá a sebészet innovációit, az emlőmegtartó műtétek új lehetőségeit, az onkoplasztikai eljárásokat.
Szó lesz a sugárterápia fejlődő technológiájáról, a modern besugárzási protokollokról, az egyénre szabott sugárkezelésről, valamint a modern oknoterápiákon belül a precíziós medicina és a célzott terápiák szerepéről, illetve az emlőrákos betegek kezelését is forradalmasító immunonkológiáról.
A konferencián külön kitérnek a pszichoonkológia szerepére, különös tekintettel a betegek és családtagjaik mentális egészségének támogatására, a stresszkezelési technikáknak, valamint a betegségfeldolgozást elősegítő szakmai módszerek hangsúlyozására.
Az V. Emlőrák Konszenzus Konferencia egyedülálló alkalmat kínál arra, hogy a különböző szakterületek hazai szakértői közösen értékeljék a legújabb kutatások és klinikai vizsgálatok eredményeit, együtt gondolkodjanak a jelen kihívásairól és a jövő lehetőségeiről. Az esemény lehetőséget ad a résztvevőknek arra, hogy aktívan bekapcsolódjanak a szakmai diskurzusba, interaktív módon megosszák tapasztalataikat, és választ találjanak a mindennapi gyakorlat során felmerülő kérdésekre.
A program összeállításánál a szervezők kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a résztvevők gyakorlati tudással gazdagodjanak, amelyet azonnal alkalmazni tudnak a betegek ellátásában.
Forrás: Facebook
