Az ezüstért harcolunk az utolsó hazai mérkőzésen

KÖZLEMÉNY
2023. 05. 26., 08:04
A Kecskeméti TE az OTP Bank Liga 33. fordulójában a Kisvárdát fogadja a Széktói Stadionban pénteken 18:15-kor. A tét az ezüstérem megszerzése csapatunk számára a záró körben.

A Kisvárda a szezon hajrájában kifejezetten jó formába került, hiszen előbb az Újpestet, majd a Vasast is meggyőző teljesítménnyel győzte le hazai pályán, ezzel fellépett a 6. helyre a tavalyi ezüstérmes. Milos Kruscsics vezetésével először találkozunk aktuális ellenfelünkkel, korábban egy 3-3-as döntetlen, illetve egy 1-0-os kecskeméti győzelem született ebben a párosításban a szezonban.

Szabó István két játékosára eltiltás miatt nem számíthat az utolsó körben, Vágó Levente sárga lapok, Rjaskó Mihály piros lapos eltiltás miatt nem léphet pályára. Hasonló okokból a Kisvárdának is lesz két hiányzója Karabeljov és Leoni személyében. Jó hír viszont, hogy Nikitscher Tamás letöltötte kényszerpihenőjét, így bevetésre készen áll.

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Nagyon rövid időnk volt felkészülni erre a mérkőzésre, de bízom a csapatomban, illetve az egész éves munkánkban, mert most erre kellett hagyatkozni. Vasárnap este még Újpesten játszottunk, másnap regeneráltunk, tulajdonképpen három napunk volt felkészülni a Kisvárdára. Mivel ebben az évben már harmadjára találkozunk velük, kicsivel könnyebb a dolgunk, hiszen mindkét csapatnak volt alkalma kielemeznie a másikat. Inkább taktikai és mentális oldalról közelítjük már meg ezt a mérkőzést, melyen szeretnénk pontot, pontokat szerezni nagyszerű közönségünk előtt.

Szurkolói információk

A jegyvásárlásnál feltétlen figyeljenek arra drukkereink, hogy melyik kapu és oldal felől közelíthető meg szektoruk, ugyanis csak ennek megfelelően működnek a jegyleolvasók. A hazai szektorokat az 1-es, 2-es („A” lelátó) és 4-es kapu jelöli, utóbbi a városi oldal, a „B” lelátó. A jegyeket nem kell bedugni az automatába, elég csak a vonalkóddal lehúzni a leolvasó előtt. Az online vásárolt jegyeket telefonon keresztül is be lehet mutatni.

Online néhány – alig 50 belépő kapható még – a jegymester.hu oldalon, éppen ezért is kérjük arra drukkereinket, hogy időben érkezzenek a gördülékeny beléptetés érdekében.

A Széktói Stadion pénztáraiban, illetve a stadion teljes területén csak készpénzzel lehet fizetni. A mérkőzés folyamán ajándéktárgyakat is lehet vásárolni a büfék mellett felállított pultoknál, szintén készpénzes formában.

Klubkártya továbbra sem kell a jegyvásárláshoz, viszont a beléptetés során a kedvezményes jegyeket és bérleteket ellenőrizhetik kollégáink, így mindenképpen szükséges bemutatni egy születési időt igazoló okmányt (személyi, jogosítvány, útlevél vagy diákigazolvány). Ennek hiányában a biztonsági személyzet megtagadhatja a belépést az érvényes belépő birtokában is.

Közösen ünnepelhetjük a történelmi szezont

A mérkőzés után közös ünneplésre invitáljuk szurkolóinkra a Benkó Zoltán Szabadidőközpontba, ahol személyesen is találkozhatnak történelmi sikert elérő játékosainkkal és stábtagjainkkal. A mérkőzést követően a Tó Hotel irányából lehet megközelíteni a központot, amiben a rendőrség munkatársai is segítenek majd. A városi oldalon helyet foglaló drukkereknek a vendég szurkolók távozását követően megnyitják kapukat a Csabay Géza körút felé, így nem kell az Olimpia utca felé kerülniük azoknak, akik részt szeretnének venni a rendezvényen. A lefújás után minden szurkolót arra kérünk, hogy semmilyen körülmények között se lépjen a pályára, hiszen a meccs utáni rendezvény célja éppen az, hogy mindenképpen találkozhassanak kedvenceikkel.

Vendég szurkolók

A vendégszektor az „A” lelátóhoz tartozik, így az arra érvényes jegyárak, kedvezmények és előírások érvényesek a vendég drukkerekre. A vendégszektor a Csabay Géza körútról érkezve közelíthető meg, parkoló közvetlenül a szektor bejárata mellett, a Kecskeméti Fürdővel szemben található. A vendégszektorba a 3-as kapun keresztül lehet belépni, büfé és mosdók természetesen üzemelnek. A jegyértékesítés a helyszínen zajlik a vendég drukkereknek, a stadion teljes területén csak készpénzzel tudnak fizetni.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu