„Az igazi munka ébreszti fel a kíváncsiságot”

– Óvodai nevelő munkánk során támogató környezetet, megfelelő „szellemi klímát” teremtünk a fejlődéshez, ahhoz, hogy minden gyermekből, mint magocskából a növény, láthatóvá váljon a láthatatlan. Rudolf Steiner ezt így fogalmazta meg: „Mindenfajta nevelés önnevelés. Mi, mint nevelők, csak a saját magát nevelő gyermek környezetét alkotjuk. A legkedvezőbb környezetet kell tehát megteremtenünk ahhoz, hogy a gyermek úgy nevelje általunk önmagát, ahogy belső sorsát követve nevelődnie kell - mondja Ankáné Tábori Hajnalka.

A megfelelő környezet megteremtése valóban egy teremtő folyamat: az óvónő belső világát formálja mindenekelőtt olyan befogadóvá, amilyenné aztán a külső környezetet is alakítja.

• A játékok nagy része kézimunka eredménye, a természetes anyagból készült berendezési tárgyak elrendezése bensőséges, otthonos hangulatot hoz létre, az évszakasztal színei, szimbólumai mindig tükrözik az adott ünnepkör hangulatát. A mesék, és a mozgással kísért, vers- és dalfűzérek is kapcsolódnak az ünnephez, így a lelki-szellemi táplálékot képek formájában kapják a gyerekek, ami sokkal emészthetőbb, és táplálóbb számukra, mint a hosszas magyarázatok. A szabad játékban megélik a mások szabadságát tiszteletben tartó szabadságot, és folyamatosan gyakorolják az elfogadást és az együttműködést. A biztonság, hogy nem bánthatja őket senki, és ők sem bánthatnak mást, azt a tapasztalatot eredményezi, hogy „a világ jó!"

Minden tevékenységnek értelme, kézzelfogható eredménye van. Az óvónő minden szava, mozdulata, tevékenysége utánozható. A cipó, a kalács, a lekvár nem csak úgy elénk kerül, hanem egy munkafolyamat élvezhető végeredménye, és a gyerekek ennek a munkafolyamatnak aktív résztvevői. Az aktivitás nem külső kényszer eredménye, hanem a tevékenység életszerűsége, a munka „igazisága” ébreszti fel a kíváncsiságot, motiválja a cselekvést. Kezük ereje által lesz a búzamagból liszt, a lisztből cipó, a szőlőből must, a gyümölcsből lekvár. A természet ajándékai, gyümölcsei az emberi munka által válnak a test táplálékává, a lélekben pedig megszületik a hála érzése, a hatni tudás megtapasztalása erősíti az önbizalmat, és a tettre készséget.

A művészeti tevékenységek az önkifejezés formái és öngyógyító tevékenységek, szabad teret adnak a fantáziának és a kreativitásnak és különböző tapasztalatokat biztosítanak a tapintás érzék számára: a gyapjú puhasága, légies finomsága másfajta kihívást jelent az apró ujjacskáknak, mint a viaszgyurma, vagy a viaszkréta keménysége, vagy az aquarell festés közben a víz folyékonysága. Az óvodai élet során különösen fontos ápolnunk a tapintás mellett a mozgás-, az egyensúly- és az életérzéket (a jó közérzetet) is, mert csak így alakul ki természetes módon az iskolaérettség. A természetben való lét ezért különösen nagy hangsúlyt kap, mint „fejlesztő” tevékenység, hiszen az udvaron vagy a kirándulások alkalmával lehetőség van friss levegőn sétálni, szaladgálni, pillangókat kergetni. Érezni a nap melegét, a szél, a hideg, az esőcseppek érintését a bőrünkön, faágakat, leveleket, terméseket gyűjteni, engedni, hogy a bogarak az ujjainkon, tenyerünkön másszanak.

Ezen az úton, sok „próbát” kiállva nyerik el a királyi minőséget jelképező „koronát”, a királyságot, az uralmat saját maguk felett, a belső késztetést a világ szépségeinek felfedezésére, vagyis válnak iskolaéretté, és nyitott, elfogadó, együttműködő iskolásokká. A „magocskából” „növény” sarjad, s láthatóvá válik a láthatatlan.