BÁCSVÍZ KVSC: pontszerző helyezések a Felnőtt Úszó Országos Bajnokságon

KÖZLEMÉNY
2024. 04. 14., 08:22
Értékes helyezéseket értek el a BÁCSVÍZ KVSC versenyzői a CXXVI. Felnőtt Úszó Országos Bajnokságon. Mutatjuk a csapat beszámolóját.

2024. április 9-12. között rendezték meg a Szerencsejáték Zrt. CXXVI. Felnőtt Úszó Országos Bajnokságot Budapesten a Duna Arénában. A BÁCSVÍZ KVSC egy felnőtt és hat utánpótlás korú versenyzővel indult Magyarország legrangosabb úszóversenyén, szintet lehetett teljesíteni a 2024. évi párizsi olimpiai játékokra. 20 ország több mint 500 versenyzője nevezett és a nívós mezőnyben a kecskeméti versenyzők is ott voltak a pontszerző helyeken.

A BÁCSVÍZ KVSC legeredményesebb versenyzője a felnőtt korosztályba tartozó Garajszki Máté volt, aki a 2023-as hetedik és nyolcadik helyét idén tovább javította és 50 méter háton a hetedik, 50 méter pillangón az ötödik helyen zárt. A legtöbb rajtja egyben egyéni csúcs is, mely azt jelzi, hogy Máté továbbra is fejlődésben van.

Mozsárik Levente ifjúsági kora ellenére megtette az első lépést a felnőtt mezőnyben. 50 méter pillangón hetedik lett és ezzel értékes pontokat gyűjtött. A 4x100 méteres gyorsváltó első tagjaként 50.47-re javította az egyéni csúcsát, mely jelenleg az ifjúsági korosztályban ranglistavezető pozíciót ér. Ezzel komoly lépést tett a nyáron, Litvániában megrendezésre kerülő Ifjúsági Európa-bajnokság felé.

A versenyen rajthoz álltak még egyéni számokban: Szilvási-Hazag Aliz, Rozek Petra, Kovács Nóra, Mohay Janka és Szalontai Roland. Váltókban indult Bali Dorottya, Tarsoly Zsolt, Osztényi Dániel. Számukra elsősorban a tapasztalat és élményszerzés volt a cél. Szépen küzdöttek a délelőtti előfutamok során, bízunk benne, hogy pár év múlva ők is döntős helyekért versenyeznek majd.

Pontszerző helyezések:

Garajszki Máté:

50 méter férfi hát 7. hely

50 méter férfi pillangó 5. hely

Mozsárik Levente:

50 méter férfi pillangó 7. hely

B döntős helyezések:

Garajszki Máté:

100 méter férfi hát 3. hely

50 méter férfi gyors 7. hely

Felkészítő edzők: Nagy Zoltán, Bács Ferenc