Bán János író volt a KTV stúdiójának vendége

Madách-díja apropóján hétfőn este a Kecskeméti Televízió stúdióvendége volt Bán János a Kiemelő magazinban. Váradi Kata műsorvezető elsősorban írói pályájának alakulásáról, valamint a Hunyadi filmsorozatról kérdezte Bán Jánost.
Mint elmondta, írói pályájának kezdetén maga és szűkebb környezetének szórakoztatására születtek meg sci-fi és fantasy művei. Komolyabbá akkor váltak írói ambíciói, amikor történelmi témákkal kezdett foglalkozni.
A sorozatnak pedig olyan olvasó/rajongó tábora alakult ki, akik ki vannak éhezve az újabb kötetekre. – Ez egyrészt nyomasztó, másrészt pedig egy írónak ennél nagyobb boldogság nem is kell – fogalmazott a szerző.
Bán János beszélt arról is, milyen óriási vállalás volt részéről Hunyadi János és Hunyadi Mátyás életének irodalmi feldolgozása. De történelmünk kiváló alapanyagot szolgáltat ehhez, ezeket az izgalmas életműveket öröm regényes formába önteni. A folytatásról pedig annyit árul el: még több van hátra, mint amennyi megszületett a sorozatból.
Bán János természetesen mesélt a regényeiből készült tíz részes filmsorozatról is, amit tavaly nagy sikerrel mutattak be Cannes-ban. Mint elmondta, nem csak a magyar közönség számára fontos nemzeti történelmünk, de a jó történetek a világ minden részén megállják a helyüket. Ez volt a fő szándék a film készítésekor.
Bán János a Libri Talent tehetséggondozó programjáról is beszélt, és bemutatta azt is, mennyit változott egy író munkája, mennyiben változatosabb, sokrétűbb ma ez a hivatás. Ma már az íráson kívül meg kell teremteni az imidzsét egy szerzőnek, meg kell találnia a helyét a kiadói és üzleti világban. Ez a program ebben is segítséget nyújt a feltörekvő tehetségek számára.