Befejeződött a Som utca aszfaltozása

2025. 09. 09., 12:34
Leaszfaltozták a katonatelepi Som utcát tegnap. Azért is kiemelendő a projekt, mivel az utca teljes egészében magán terület volt, így az odaépítkező, költöző lakóknak maguknak kellett gondoskodniuk az aszfaltozásról. Végül nem kellett az egészet nekik fizetniük, az önkormányzat is beszállt, fele-fele arányban osztották el a költségeket. A helyiek utcabállal fognak ünnepelni.
A galéria 22 képet tartalmaz

Munkagépek zajára ébredtek a Som utcában lakók. A helyiek egyáltalán nem voltak bosszúsak, sőt, boldogok és hálásak voltak, hogy egy nehéz projekt végéhez értek.

- Ezt azért nehéz szavakkal leírni, 2,5-3 év megfeszített szervezői munkáját, a hitet fenntartani a lakókban és most itt van. Látjuk, hogy zörögnek, reng a ház, az úthenger nyomja, simítja az aszfaltot, ez azért nagyon-nagyon-nagyon jó érzés
— mondta az lakó Boros György .

Az út az itt élő 26 család tulajdonában volt, így az aszfaltozásról nekik kellett dönteniük és gondoskodniuk. A lakókon segíteni akartak a város vezetői, így végül felajánlották az utcában élőknek, hogy önerős fejlesztésként csak a felét kell kifizessék a költségeknek. A megegyezés az volt, hogy a Som utcát kössék össze a Borbolya utcával, tehát plusz 40 métert is aszfaltozni kellene. A lakók ennek nagyon örültek, úgyhogy sikerült megállapodniuk a várossal.

- Ez nagyon jó érzés egy képviselőnek, hogy a sok munka után végül itt van ez a gyönyörű út, nagyon jól sikerült, nagyon gyönyörű lesz. Ma az aszfaltozást befejezik. Utána még árok ásás, meg tereprendezés lesz, de a munka dandárján túl vagyunk. Azt javaslom mindenkinek, hogy aki csak szeretne vágjon bele a lakossági útépítésbe a városban, mert megéri
— nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak dr. Fekete Gábor, alpolgármester, önkormányzati képviselő.

Az önerős fejlesztésnek köszönhetően végül 170 méteren végezték el az aszfaltozást összesen 26 millió forintból. Dr. Fekete Gábor szerint jó döntés, ha a lakók belevágnak az önerős útfejlesztésbe.

- Azért éri meg, mert akiknél földes út van az utcában, azok tudják, mennyi bosszúságot okoz: porol, esik az eső, gödrös lesz, a város nem tudja olyan szinten karban tartani. És bár lehet, hogy egy– két évbe is beletelik, hogy egy ilyen megvalósuljon, de a végén egy nagyon rendezett utca lesz. Azon túl, hogy a közlekedés biztonságosabb, kulturáltabb, az egész utcának ad egy teljesen más képet, hiszen virágágyások is kikerülnek az út mellé
— mondta dr. Fekete Gábor.

Mint megtudtuk, a helyiek utcabállal fognak ünnepelni a napokban, begyújtanak a bogrács alá, és lesz aszfaltrajzverseny, roller- és görkori verseny is.