Bemutatták Sümegi György utolsó kötetét

2023. 11. 08., 20:16
Nagy érdeklődés mellett zajlott Sümegi György: Dokumentumok Révész Imre festőművész munkásságáról és a Kecskeméti Művésztelepről című kötetének bemutatója ma délután a Cifrapalotában. A szerző elmondása szerint ez a mű az utolsó kötete.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 20 képet tartalmaz

A Kecskeméti Katona József Múzeum és a Kecskeméti Városszépítő Egyesület szervezésében a Cifrapalotában mutatták be ma délután Sümegi György, Révész Imréről és a Kecskeméti Művésztelepről szóló dokumentumkötetét. A Kecskeméti Művésztelep történetének legfontosabb dokumentumait két könyv mutatja be: A Kecskeméti Művésztelep dokumentumai (1909–1919), és A Kecskeméti Alkotóház (1957–2000), ám a históriájából hiányzó középső részt a trilógia harmadik darabja, a most bemutatott kötet tárja föl.

Én már Kecskemétre kerülésem óta gyűjtöm a művésztelepre vonatkozó dokumentumokat, úgy adta a sors, hogy az első megjelenhetett a 100. évfordulójára. A tavalyi, az Alkotóház szerényebb történetét mutatja be, a mostaniban pedig Révész Imre életútja jelenik meg 1920-1957 között, a művésztelep életéről összegyűjtött dokumentumanyaggal együtt
— mondta Sümegi György, a kötet szerzője.

Sümegi György művészettörténész, a kecskeméti Katona József Múzeum gyűjteménye fejlesztéséért és a Kecskeméti Képtár létrehozásáért dol­gozott muzeológusként. Kutatásai, tanulmányai és könyvei többek között a Duna-Tisza köze szakrális művészetéhez, a kecskeméti szecessziós építészethez és a művésztelephez kapcsolódnak. A mai könyvbemutatón prof. Dr. Sztachó- Pekáry István alpolgármester köszöntőjében elmondta: Sümegi György életében a kultúra, életmód és életforma, mely elmondható Révész Imre festőművészről is.

„Több mint 10 éven keresztül vezettek Kecskeméten művésztelepet, amely az ún. nagybányaiságból táplálkozott. Szemléletmódot és stílust teremtett, mely öröklődött tovább a későbbi alkotói közösségekben is. „ - hangsúlyozta az alpolgármester.

Révész Imre korának jelentős festője, jelentős Petőfi képek alkotója, akinek vezetésével megújult a Kecskeméti Művésztelep. A festőművész 2024. januárjában töltené be 165. születésnapját, a kötet így előtte tiszteleg. Révész Imre ezer szállal kötődik Kárpátaljához, Nagyszőlőshöz, így a kötetet Kárpátaljáról érkező szakemberek mutatták be.