Berényi Beára emlékeztek az országos fuvolaversenyen

„A rangos országos eseményt rendező intézményként az elmúlt 10 alkalommal mindig valamilyen aktualitást keresve szerveztük meg a nyitóhangversenyt – mondta Szabó Klaudia, a Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskola művészeti igazgatóhelyettese. – Berényi Bea nem régi halála, ez a szomorú esemény fájdalmasan érintett valamennyiünket, akik ismertük és szerettük őt, s úgy gondoltuk, hogy a mostani, immár XI. Országos Jeney Zoltán Fuvolaversenyt rá emlékezve kezdjük meg.”

A péntek esti nyitókoncert az országos versenyt rendező zeneiskola igazgatójának ünnepi beszédével kezdődött. Nagy Tamás előbb meleg szavakkal köszöntötte a megjelenteket, majd Berényi Beáról emlékezett meg néhány szóban. „A XI. Országos Jeney Zoltán Fuvolaverseny ünnepi nyitóhangversenyének aktualitása – mondta –, hogy ünnepeljünk és emlékezzünk egy nagy művészre, tanáregyéniségre, Berényi Beára, akinek hatalmas öröksége ma is él bennünk. Bea nem csupán egy kivételes fuvolaművész volt, hanem egy olyan személyiség, aki által a zene varázsa és a művészet öröme áradt minden lélegzetvételéből. Egész életét a zene, a tanítás és a színpad szolgálatába állította. Művészete magával ragadott, minden fellépése felejthetetlen élményt jelentett a szakma és a fuvolát kedvelő közönség számára. Az ő és növendékei játékában a hangszer élt, lélegzett, a hangok szárnyra kaptak, hogy elrepítsenek bennünket a zene csodálatos világába. Nem csupán a színpadon volt kiváló, hanem a szívét is mindig a zenének és a művészetnek szentelte. Érzékenysége, szenvedélye, profizmusa és elkötelezettsége példaként szolgál mindannyiunk számára. Tanításaival és önzetlen segítségeivel inspirált és támogatott fiatal tehetségeket, köztük számos kaposvári zeneiskolás növendéket is, hogy felfedezzék és kibontakoztassák saját zenei útjukat.”

Nagy Tamás méltatta Berényi Bea férjével, művésztársával, Dratsay Ákos fuvolaművésszel közös előadóművészi és zenepedagógusi munkáját, majd ünnepi beszédét e szavakkal fejezte be: „Berényi Bea öröksége élteti tovább a művészetet, és arra emlékeztet bennünket, hogy a zene képes összekötni a magyar fuvolás társadalom egészét, képes átívelni a generációk határait. Teljen ez az est a hálás köszönet és az emlékezés jegyében, ahol Berényi Bea életére és művészetére emlékezünk, és ahol a zene által közösen ünnepelhetjük meg az őt övező szeretetet és tiszteletet.”

Az est folytatásában a Kodály Zoltán- és Artisjus-díjas művész-tanárnő férje, Dratsay Ákos, valamint egykori tanítványai léptek színpadra. Elsőként Codeluppi-Szabó Gabriella, Gárdai Viktória és Sóvári Zsuzsanna fuvolaművészek, a Pannon Filharmonikusok zenekari tagjai Friedrich Kuhlau: D-dúr trióját játszották. Ezt követően csatlakozott hozzájuk Dratsay Ákos, és együtt Eugéne Bozza: Egy nyári nap a hegyekben című művét szólaltatták meg.

A koncert középső blokkjában Kovács-Fejér Eleonóra előadásában Cécile Chaminade Concertinóját hallgathatta meg a nagyérdemű (zongorán Sarkadi Ferenc működött közre). Műsora összeállításakor a házigazda kaposvári zeneiskola tanára azért döntött a francia zeneszerző kompozíciója mellett, mert kecskeméti középiskolás évei alatt ez nőtt a szívéhez talán a legjobban, az Elek Tihamér emlékére rendezett országos fuvolaverseny döntőjében is ez volt a választott előadási darabja. „Középiskolai éveimre mindig meleg szívvel gondolok vissza, ugyanis Berényi Bea nemcsak a szakmai fejlődésemben nyújtott hihetetlen segítséget, hanem olyan volt a tanszaka számára, mint egy pótanyuka. Családias légkör és szeretetteljes foglalkozások jellemezték a fuvolaórákat. A mai napig nagyon hálás vagyok, hogy az Ő tanítványa lehettem – emlékezett vissza kecskeméti éveire Kovács-Fejér Eleonóra.”

Az elhangzó darabok közötti szünetekben Szabó Klaudia Berényi Bea életének legfontosabb mozzanatait is megosztotta a nagyérdeművel. Beszélt a pályája indulásáról, tanulmányairól, pedagógusi és előadóművészi munkájáról, hogy 1984-től tanított a Kecskeméti Kodály Iskolában, ahol a Zeneakadémián megismert férjével, Dratsay Ákossal közösen rangos szakmai műhelyt hoztak létre. A kaposvári zeneiskola művészeti igazgatóhelyettese rövid összegzést adott Berényi Bea szakmai sikereiről, elismeréseiről, és szólt arról is, hogy vallotta: zenészként „a világ szellemi, lelki kincsének legcsodálatosabb részével töltheti napjait”, tanárként pedig „a jövőt formálhatja”.

A hangverseny záró részében előbb Herman Beeftink: Madarak című trióját szólaltatta meg a három pécsi fuvolás hölgy, majd Dratsay Ákossal ismét kiegészülve az alkalmi kvartett Maurice Ravel: Pavane egy infánsnő halálára című művét játszotta. Valamennyi elhangzó darab után lelkesen ünnepelt a közönség, az előadóknak méltán járt a vastaps.

„Egészen különlegesen emelkedett hangulatú, csodálatos este volt, köszönet ezért a rendezőknek és a közreműködőknek egyaránt. Messze túl ment egy jó koncert élményén, és ezt a közönség is már a legelején megérezte, eleve hatalmas tapssal kezdődött, s ez a nagyszerű légkör a későbbiekben csak fokozódott – emlékezett vissza az ünnepi nyitóhangversenyre másnap Dratsay Ákos. – Különösen a három Pécsett muzsikáló hölgy játéka ragadott meg engem; azt éreztem, hogy ez Bea volt! Olyan inspirációt nyújtott számukra, hogy az Ő emlékére játszanak, az Ő életének minősége olyan mélyen áthatotta őket, a legfontosabb szakmai és személyiségi jegyei oly mértékben megjelentek a muzsikálásukban, hogy egész egyszerűen odavarázsolták Őt. Nem is tudtam szó nélkül hagyni, játékuk után elmondtam a közönségnek, hogy egyszerűen éreztem Bea jelenlétét, éreztem, hogy ott ül mellettem, hallgatja ezt a három lányt, és konstatálja – mint mindig, amikor valami jól sikerül –, hogy igen, minden pontosan úgy történt, ahogyan történnie kellett, minden pontosan úgy szólalt meg, ahogyan annak meg kellett szólalnia. Igaz, hogy a lányok évekkel-évtizedekkel ezelőtt voltak a növendékei, de most pontosan úgy játszottak, mintha Bea útmutatásait követnék – noha Ő egyiküknek sem tanította soha ezt a darabot. Egyszóval ez a hangverseny nemcsak Bea emlékét szolgálta, de állítom, hogy Bea jelenlétét is odavarázsolta, és ezt a közönség – a széksorokban ülő fuvolatanárok és fiatal fuvolisták közül szinte mindenki találkozott korábban vele – vissza is igazolta.”

„Vannak csillagok, melyeknek fénye világít a földön, Mikor ők maguk már régen nincsenek helyükön. Vannak emberek, akiknek csillogó emléke világít, Amikor ők maguk már nincsenek köztünk. Ezek a fények csillognak és különösen, Ha sötét az éjjel: mutatják az utat az embernek.” Szenes Hanna verse abban a hitben hangzott el az ünnepi hangversenyen, hogy Berényi Bea csillaga nagyon soká ragyog még előttünk és útmutatása több generáció számára lesz lámpás. Úgy legyen!

A képeket a Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola kollégája, Nagy Ágnes Noémi készítette.

Varga Géza