Betörőbanda ellen emeltek vádat Kiskőrösön

KÖZLEMÉNY
2024. 05. 02., 08:34
A Kiskőrösi Járási Ügyészség többrendbeli lopás bűntette miatt vádat emelt egy háromtagú bandával szemben, akik Kiskőrösön és a környező településeken több tanyába és pincébe is betörtek és minden mozdítható értéket magukkal vittek. A három vádlott együtt hat helyre tört be és összesen közel két és fél millió forint értékű zsákmánnyal távoztak.

A vádirat szerint a többszörösen büntetett előéletű három férfi – az ügy vádlottjai – 2023 tavaszán, két hónap leforgása alatt feltört három kiskőrösi pincét, egy soltvadkerti és egy kiskőrösi tanyát illetve betörtek egy solti telephelyre is. A banda a lopások helyszínére mindig gépjárművel érkezett, amelyet a legfiatalabb elkövető vezetett. Annak érdekében, hogy minél több dolgot magukkal tudjanak vinni, az autóhoz egy utánfutót is kapcsoltak. A vádlottak a feltört ingatlanokból többnyire szerszámokat, bútorokat, különböző konyhai és kerti gépeket vittek magukkal, de zsákmányoltak élelmiszereket és gázolajat is.

A banda tagjai a hat helyszínről összesen közel két és fél millió forint értékű ingóságot zsákmányoltak.

A banda egyik tagja önállóan is lopott a solti telephelyről, illetve társai nélkül két további lopást is elkövetett. Egy solti termőföldről és egy iszáki gyümölcsösből összesen három akkumulátort és közel 300 liter gázolajat vitt el.

Az ügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő vádlottakat 6 rendbeli lopás bűntettével és egy rendbeli lopás vétségével, míg az önállósodó társat további 2 rendbeli lopás vétségével is vádolja és ezért velük szemben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozza.

(A csatolt, a rendőrség által a helyszíni szemle során készített fényképeken két feltört pince bejárata látható.)

Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség