Boronkay Péter és dr. Nagy András voltak a maraton hősei - Élménybeszámoló világraszóló kihívásukról

2025. 10. 13., 13:51
Érzelmi hullámvasút – így jellemezte a közös maraton élményét Boronkay Péter, aki vasárnap úgy teljesítette a 40. Budapest Maratont, hogy közben egy speciális futószékben maga előtt tolta mozgássérült barátját, dr. Nagy Andrást. Örömkönnyeket, hullámhegyeket és hullámvölgyeket, néhány holtpont és sok-sok katartikus pillanatot éltek meg együtt, miközben 4:18-as idővel teljesítették a világraszóló kihívást, a JÓ PARA 2025 Jótékonysági Paratonfutást. Élményeikről telefonon számolt be nekünk Boronkay Péter tízszeres világbajnok és kilencszeres Európa-bajnok magyar paratriatlonista.

– Olyan megható volt a sok biztatás, szeretet, hogy könnyes szemmel kezdtük a maratont. Hiába mondtam Andrisnak, tartogassa könnyeit a végére, nekem sem sikerült – kezdte a beszámolót Peti.

– Óriási előny volt számunkra, hogy a mezőny előtt indulhattunk, de ennél is nagyobb motiváció volt a sok-sok szurkoló, akik hallottak, olvastak rólunk az interjúkban, híradásokban. Sokan voltak, akiknek ez volt az első maratonja. Odajöttek hozzánk, és elmondták, milyen hatalmas inspirációt kaptak tőlünk. „Ha Boronkay Péternek menni fog egy kézzel, miközben barátját tolja, nekem is sikerülhet”– mondogathatták maguknak.

– Nekem ez volt az ötödik maratonom, Andris számára viszont az első, és katartikus élményként élte meg. Végig vigyorogta a 42 kilométert. Az ő öröme pedig az én örömöm is volt, így nagyon élveztük az első 27-28 kilométert. Addig nem is éreztem, hogy 75 kilót toltam magam előtt. Szinte szárnyaltunk, olyan jól haladtunk, akkor azonban elérkeztünk a holtpontra. Meg kellett állnunk, újrafűztem a cipőmet és feltöltöttem az energiatartalékomat. Az órám is jelezte, mikor kell izotóniás italt, gélt vagy energiaszeletet ennem
— mesélte Boronkay Péter.

A rövid pihenő után új lendületet kaptak, így zökkenőmentesen folytathatták az utat. A 35-36. kilométer körül érték el az újabb holtpontot.

– Akkor találkoztam a feleségemmel és a gyógytornászommal, tőlük kaptam erőt az utolsó kilométerekre. Frissítettem, majd a szívünk vitt minket előre a célig, nem is a lábam – mondja Peti.

– Az utolsó próbatétel az volt, hogy fel kellett tolni Andrist a Szabadság-hídra, ráadásul szembe szélben. Nagy küzdés volt, lefelé viszont már arra kellett ügyelnem, hogy visszafogjam a tolószéket, nehogy leguruljon.

A célba érés extázisából a szurkolók ordítása, biztatása maradt meg, aztán a sok-sok ölelés, pacsizás, gratuláció. Bár nagyon kifáradtam, nem tudtam elaludni az élménytől, éjfélig olvasgattam a sok pozitív üzenetet.

Világraszóló kihívást teljesítettek

Boronkay Péter több évtizedes tapasztalattal – és a világ élvonalába tartozó eredményekkel – rendelkezik a parasport területén. Ilyet azonban még ő sem csinált, és úgy tudjuk, más sem a világon. Arra már volt példa, hogy egy mozgássérült embert kerekesszékben toltak futók váltásban.Most először történt olyan, hogy egy mozgásában korlátozott parasportoló egy másik parasportoló segítségével teljesítse a maratoni távot.

Boronkay Péter azt is elmondta, hogy hat hetet készültek a nem mindennapi kihívásra. Hetente többször tartottak közös edzéseket, ő pedig emellett egyedül is futott. A sok edzésnek pedig meg is lett az eredménye. Péter 25 éve futotta az első maratonját 4 óra 48 perc alatt. Most pedig, amikor 75 kilós barátját tolta maga előtt, fél órát sikerült rávernie erre az eredményre.  

És hogy mi lesz a közös edzésekkel a vasárnapi maraton után? Úgy döntöttek, mindenképp folytatni szeretnék. A versenyre és a felkészülésre a Suhanj Alapítvány biztosította számukra a speciális tolószéket. Most azonban azt tervezik, vesznek egyet.

– Sok más mellett egy újabb nyeresége a maratonnak, hogy lesz Andrással egy új közös programunk. Annyira jól éreztük magunkat az edzéseken és a vasárnapi versenyen is, hogy biztosan folytatjuk majd – mesélte Boronkay Péter.

Közel ötszázezer gyűlt össze eddig

A JÓ PARA 2025 Jótékonysági Paratonfutás célja a példamutatás mellett a jótékonyság volt. Több mint 80 fogyatékkal élő kecskeméti szabadidős és sporttevékenységére gyűjtenek adományokat. Még most sem késő támogatni a jó célt. Ha önök is segíteni szeretnék ezt a kezdeményezést, a következő számlaszámon tehetik meg: Modern Gondoskodás Alapítvány – 10700103-75517979-51100005 CIB Bank. Az utalások megjegyzés rovatába kérjük a következőt feltüntetni: ADOMÁNY - JÓ PARA 2025

Kapcsolódó cikk