Boszorkányok, varázslók és lelkes középiskolás csapatok lepték el Kecskemét főterét a Tanévzáró Fesztiválon

2026. 06. 12., 14:30
Több mint százan vettek részt a péntek délelőtti kecskeméti Tanévzáró Fesztivál Tanévzáró Futamán, ahol a fiatalok önfeledt szórakozás mellett megmérettették magukat a vándorserlegért. A rendezvényt idén 9. alkalommal rendezték meg, és 10 középiskola vett részt rajta.
A galéria 7 képet tartalmaz

Az M. Bodon Pál Zeneiskola koncertjével kezdődött el a 9. Tanévzáró Futam péntek reggel Kecskemét főterén. A programot az önkormányzat több, mint tíz évvel ezelőtt álmodta meg közösen a kecskeméti fiatalokkal. A Covid miatt két alkalommal elmaradt, azonban a hagyomány fennmaradt. A nap legfontosabb célja ugyanis, hogy a diákok közösen tudják lezárni a tanévet.

- A fiatalok teret foglaltak a főtéren, és Kecskemét város vezetése pedig kiemelten szeretne arra odafigyelni, hogy teret és lehetőséget biztosítson a fiataloknak, ez is egy kiváló lehetőség arra, hogy összemérjék tudásukat, erejüket, logikai képességüket, ügyességüket. Ez már a kilencedik alkalom, és jövőre jubilálunk, mert 10. alkalommal kerül megrendezésre a tanévzáró fesztivál
— nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak Nemcsik Mátyás önkormányzati képviselő.

A programot Kecskemét önkormányzata, a Hírös Fiatalok Egyesület, és a Kecskeméti Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat közösen szervezte. A megnyitót követően a diákcsapatok több állomáson teljesítettek különböző feladatokat. Volt, ahol gyorsaságra, máshol logikára, ügyességre vagy éppen kreativitásra volt szükség. A szervezők arra törekedtek, hogy minden csapatban találjon magának feladatot az is, aki mozgásban erős, és az is, aki inkább gondolkodós kihívásokban érzi otthon magát.

- A mai rendezvényen tizennyolc állomáson kell végigmenniük a diákoknak. A tanévzáró futam mindig egy adott tematika szerint készül el, ez idén a boszorkányok és a varázslók lett, úgyhogy ehhez kapcsolódó témájú feladatokon tudnak majd részt venni a csapatok. Mindegyik állomáson vagy ügyességi, vagy valamilyen logikai feladattal találkozhatnak
— mondta érdeklődésünkre Kovács Adél Emma, a Kecskeméti Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat elnöke.

A Tanévzáró Futamra minden kecskeméti középiskola meghívást kapott, idén tíz intézmény csapata vett részt a megmérettetésen. Egy-egy csapat tíz-tizenöt főből állt, így nagyjából százötven diák versenyzett a főtéren. A Tanévzáró Fesztivál célja továbbra is az, hogy a diákok közösen, élményekkel és jó hangulatban zárják le az iskolai évet, és így induljanak neki a nyári szünetnek.