Véleménycikk
Botrányos viselkedés a Parlamentben: „Kapjátok be!” – így beszélt a momentumos Stummer János

A korábban jobbikos, most már momentumos Stummer János a döntés előtt szólalt fel, védekezésében azt fejtegette, hogy amit tett, azt meggyőződésből tette. Hat közvádas ügyben is tárgyalni kellett a mentelmi jog felfüggesztését, amit a legfőbb ügyész indítványozott: a Parlamentben történt füstgyertyázás, gyülekezési joggal való visszaélés gyanúja, valamint közlekedési szabályok megsértése miatt. A mentelmi jog felfüggesztését végül megszavazta az Országgyűlés.
„Valóban olyan eset történt, amelyre az elmúlt három évben nem volt példa. A kormánypárti többség azért döntött úgy, hogy felfüggeszti a képviselő mentelmi jogát, mivel közvádról van szó (tehát olyan bűncselekményt vagy szabálysértést követett el, amelyben a rendőrség hivatalból nyomozást indít). Egy képviselő sem követhet el sem szabálysértést vagy bűncselekményt!” – szögezte le dr. Szeberényi Gyula. A mentelmi jog felfüggesztését követően az eljáró hatóságok lefolytathatják a nyomozást, és kiszabhatják a megfelelő büntetést.
„A karakán képviselők le szoktak mondani a mentelmi jogukról. Ellenben Stummer János eljátszotta a diktatúra áldozatát, majd azzal fejezte be a hozzászólását, hogy „Úgyhogy kedves uraim, vegyétek el nyugodtan a mentelmi jogomat, és kapjátok be! Köszönöm szépen”. Míg a kormánypárti politikusok megdöbbenve álltak a minősíthetetlen beszéd miatt, addig a momentumosok lelkesen tapsoltak, mintha Kossuth most kérte volna fel a Parlamentet, hogy 200 000 katonát adjon a honvédelemnek.” – mondta dr. Szeberényi Gyula Tamás kiemelve: „Én csak azért nem lepődtem meg a trágárságon, mert mit is várhatunk el egy olyan politikustól, akinél a Jobbik primitívsége ötvöződik a Momentum tenyérbemászó stílusával. Engem sokkal inkább az zavart, hogy nem vállalta a felelősséget. Hangsúlyozom, az ügyek között voltak közlekedési szabálysértések is, amit még ellenzéki elfogultsággal sem lehet a diktatúra elleni tiltakozásnak felfogni. Ilyen ügyekben néhány tízezer forint büntetést kell megfizetni. Kisszerűség csúcsa, hogy ilyen tiszteletdíj mellett ez alól is ki akart bújni Stummer János.”
A mentelmi jog mögé bújás most divatos a baloldalnál, úgy tűnik, hogy a „Dunába hajított mobiltelefonok-költségvetési csalások-rágalmazások”, egyszóval a „magyarpéterezések” korát éli az ellenzéki elit.
