Ötszáz adagos főzőkonyha épül Tiszaalpáron, amelynek több célja- sőt, küldetése is van: a helyben megtermelt alapanyagokat dolgozza fel, illetve „visszaszoktatja” a gyerekeket arra, hogy egészséges, biztonságos körülmények között előállított élelmiszerekhez jussanak.
Ma délután Dunavecsén került sor az MZ Precast kft., félig magyar, félig szerb tulajdonú cég új betonelemgyártó üzemének alapkőletételére. A beruházás 10 milliárd forint értékben valósul meg, melyhez a kormány 2,4 milliárdos támogatást biztosít. Az eseményen részt vett, többek között Font Sándor országgyűlési képviselő, valamint Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter beszédében hangsúlyozta, az elmúlt években Magyarország vált ez Európai Unió legberuházásbarátabb országává.
Ünnepi liturgiával kezdődött Kecskeméten a Zimay László utcában található, újonnan épülő görögkatolikus templom alapkőletétele. Az eseményen számos magas rangú egyházi és önkormányzati vezető tette tiszteletét, és mint utólag kiderült, nem csak az alapkő letételét ünnepelhettük.
Ünnepélyes alapkőletételt tartottak ma (hétfőn) Kecskeméten, az egykori tejgyár helyén, ahol a Hőplusz Rendszer Kft. fejlesztésének köszönhetően hamarosan megkezdődik egy új gyártó- és tárolóüzem építése. A 4400 négyzetméteres EPS polisztirolt gyártó és az EPS polisztirol hulladékot újrahasznosító létesítmény magába foglalja majd a gyártó-, illetve tárolócsarnokot, valamint az irodákat is.
Újabb magyar tulajdonú csarnokokkal gazdagodik Kecskemét Déli Iparterülete. A mai napon az ABRAZIV Kft. két 1000 m2-es gyártó és szervizüzem alapkövét helyezték el a beruházási területen. Az egy milliárdos beruházásra a cég mintegy 300 millió forintos támogatást nyert el a Magyar Multi Programon keresztül.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.