Több gázpalack is felrobbant egy Bácsalmás külterületén fekvő tanyán, ahol teljes terjedelmében lángra kapott egy negyven négyzetméteres ház. Egy négyéves kisfiút és a nagymamáját füstmérgezés gyanújával szállították kórházba. Az öttagú család otthona teljesen megsemmisült.
A Kecskeméti Járási Ügyészség pénzmosás bűntette miatt vádat emelt három férfival szemben, akik bankszámláikon online csalásból érkező pénzeket fogadtak, majd azokat készpénzben felvették.
Új üzleti együttműködések kiépítése, és ezzel a helyi gazdaság erősítése a célja a fi200 klubnak, amely a napokban ötödik alkalommal szervezett üzleti reggelit Bácsalmáson, a Rakétakilövő Látogatóközpontban. Az egyre bővülő közösségben a térség vállalkozói, civiljei és önkormányzati szereplői építenek kapcsolatokat.
Az időben megtett bejelentés és a gondosóra GPS-jelei segítették a két bácsalmási rendőrt, hogy még időben rátaláljanak az eltévedt, idős bácsira a forró nyári napon, akit azonnal biztonságba helyeztek.
Vármegyeszerte példa lehet az a közösségi gazdaságépítő modell, amelyre az úgynevezett fi200 klubok épülnek. A Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata által elindított kezdeményezés egyre nagyobb érdeklődésre tart számot.
Öt gyermek maradt árván egyik pillanatról a másikra egy borzalmas kettős gyilkosság következtében, július 1-jén. Egy férfi előre kitervelten rontott volt élettársára és közös fiukra az utcán, majd önkezével vetett véget életének. A tragédia megrázta az egész települést.
A bajai nyomozók a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Osztályának segítségével elfogtak egy férfit, aki rendszeresen árult új pszichoaktív anyagot.
Bácsalmás határában, a Baja felé vezető úton történt súlyos közlekedési baleset, amelynek során egy szolgálatba tartó rendőr sérült meg súlyosan. A baleset egy kamion manővere miatt történt, amely a vasúti átjáró előtt vélhetően megpróbált megfordulni.
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt Bácsalmáson, a Szent János utca külterületi szakaszán. Egy személyautó elütött egy helybéli kerékpárost, aki a helyszínen életét vesztette.
Hiába dugta el a kábítószert a határellenőrzésen egy férfi, azt az éber rendőr kiszúrta, majd a kábítószer-kereső kutya kiszagolta a további elrejtett csomagokat is.
Csendháborítás miatt ment az egyik címre a rendőr, ám megérkezve kiderült, hogy a jelenlétére sokkal nagyobb szükség van, mint arra számítani lehetett.
A bajai és bácsalmási nyomozók egy többeket bosszantó ügyet oldottak meg, lefülelték a tolvajt, aki a szódapénzt dézsmálta. A történtek végére azonban még nem tettek pontot, további sértettek jelentkezését várják.
A Bácsalmási Rendőrőrs Bűnügyi Alosztályának a munkatársai egy 18 és egy 26 éves férfit azzal gyanúsítanak, hogy rövid idő alatt három betörést követtek el Madarason.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.