A Hírös Agóra Élő barokk címmel indított koncertsorozatának utolsó, ötödik alkalmát szombat este rendezték meg az evangélikus templomban. A hangversenyen a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttese barokk versenyműveket játszott, Hollókői Huba irányításával többek között Johann Sebastian Bach 5. brandenburgi versenyét, valamint Domenico Zipoli, Giuseppe Torelli, Nicola Fiorenza és Arcangelo Corelli egy-egy karácsonyi concertóját szólaltatta meg. Az est közreműködői Gerhátné Papp Rita (csembaló), Juhász Ágnes és Kondacs Szilvia (hegedű), Dratsay Ákos (fuvola) és Sipos Gergő (cselló) voltak.
Élő barokk címmel öt hangversenyből álló koncertsorozatot indított a Hírös Agóra a Kecskeméti Szimfonikus Zenekarral és a Kecskeméti Énekes Körrel. A bérlet első alkalmát – melyen Heinrich Schütz: Jézus Krisztus hét szava a keresztfán című oratóriuma, valamint Antonio Vivaldi két concerto grossója és Credója csendült fel – nagyszombat este rendezték meg az evangélikus templomban.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.