Az élet győzelméről szólt a barokk bérlet első koncertje

A Kecskeméti Tavaszi Fesztivál színes műsorfolyamába illesztett ünnepi koncert első perceiben – miután a kórus, a kecskeméti szimfonikusok kamaraegyüttese és a szólisták elfoglalták a helyüket – Erdei Péter Liszt-, Kodály- és Bartók–Pásztory-díjas karnagy köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően az est dirigense a hangversenysorozat létrejöttéért mondott köszönetet. „A Hírös Agóra jóvoltából egy barokk bérlet indul Kecskeméten. A rendszerváltozás óta ilyen még nem volt a hírös városban, hogy helyi együttesek részvételével induljon egy bérlet. Épp ezért mi, kecskeméti muzsikusok nagyon hálásak vagyunk, mert úgy érezzük, hogy ennek a típusú kezdeményezésnek van jelentősége, van értelme és van közönsége.” Rövid bevezetőjében Erdei Péter beszélt arról is, hogy mind a zenekar, mind az énekkar részéről sok egyéni feladat is adódik a hangversenyen elhangzó művekben, ezért a hangszeres és énekes szólisták neveit egyenként is felolvasta.

A Risurrezione (Feltámadás) címmel meghirdetett hangverseny Heinrich Schütz: Jézus Krisztus hét szava a keresztfán című oratóriumával indult. A német protestáns zene első nagy mestere – aki később nagy hatással volt az őt követő német zeneszerzőkre, köztük az éppen száz évvel később született Johann Sebastian Bachra, valamint Johannes Brahmsra is –, miután 1625-ben felesége meghalt, teljesen visszavonult a látványos barokk világtól, s élete végéig az egyházi zenének élt. Leginkább a Biblia alakjait keltette életre, igazi hús-vér embereket. A kecskeméti koncerten elhangzott oratóriumában Jézus szenvedéstörténetének utolsó pillanatait örökítette meg. Az énekkar, a zenekar és a szólisták – Komáromi Márton (tenor), Szerdahelyi Pál (bariton) és a kórus egyéni szerepet kapott tagjai: Ambrus Anett, Horváth Zsófia, Gór-Hainfart Márta, Yamaguchi Yuto, Nagy Péter és Lengyel László – drámai kifejezőerővel jelenítették meg a bibliai történetet.

Az est folytatásában Antonio Vivaldi két concerto grossóját szólaltatta meg a kecskeméti szimfonikusok alkalmi kamaraegyüttese. A vonósok között jelzésértékűnek tűnt felfedezni a zenekar művészeti vezetőjét, Hollókői Hubát is. A versenyművekben a gyász és a fájdalom hangjai ugyanúgy érezhetők voltak, mint a boldogság és a sugárzó öröm. Mindehhez nagymértékben hozzá járultak a kiváló szólisták: Juhász Ágnes, Illichné Kondacs Szilvia és Hollókői Huba (hegedű), Sipos Gábor Gergő (cselló) és Gerhátné Papp Rita (csembaló), de az együttes többi tagja is méltó partnerüknek bizonyult, ahogyan Erdei Péter fogalmazott: „Mindenki, minden egyes zenekari tag vállalta az egyéni felelősség szerepét.” Játékukból nemcsak a magas szintű szakmai tudás, hanem az együtt muzsikálás öröme is áradt.

A koncert záró részében Vivaldi vegyeskarra, kamaregyüttesre és continuóra komponált műve, a Credo csendült fel, melyben a kiváló előadók mély átéléssel érzékeltették Krisztus emberré válásának tragikumát, az emberiségért vállalt szenvedésének fájdalmát, valamint a feltámadás csodáját, az örökkévalóság ígéretét, a múlhatatlanság reményét. Az elhangzó művek után hosszasan ünnepelte a közönség az előadókat. Ahogyan a tudósító mellett ülők egyike fogalmazott: „Ez valóban Kecskeméthez méltó este volt!”

„Nagyon örülök, hogy hosszú idő után sikerült egy helyi együttesekkel felálló bérletet indítani – mondta a koncert után Hollókői Huba. – Jó szívvel tettem eleget Erdei Péter kérésének, hogy a kamaraegyüttesben hegedűsként is számított rám. Szívhez szólóan szólt a Schütz-oratórium és a Credo, és úgy gondolom, élvezhetőek voltak a Vivaldi-concertók is, jó érzés volt játszani a művekben. Különösen nagy örömöt jelentett a közönség elképesztően meleg reakciója az összes műsorszám után, ez nagyon biztatott minket ott a színpadon. És ami ritkaság, hogy igazi szívvel muzsikálást éreztem már az első próbától kezdve. Jól éreztük magunkat együtt, ezt talán a közönség is érezhette, láthatta és hallhatta a koncert során.”

„Nagyon kellemes érzésekkel tekintek vissza a koncertre – tekintett vissza a szombat esti ünnepi hangversenyre Erdei Péter. – Úgy tűnik, legalábbis számomra mindjárt az első alkalommal kiderült, hogy ennek a műfajnak – annak ellenére, hogy nagyszombaton tartottuk – van egy nagyon intenzíven érdeklődő közönsége, akik érezhető örömmel fogadták magát a műsort és az előadást is. A másik dolog, amit mindenképp fontosnak tartok megemlíteni, az a helyi erők jelenléte, hogy mennyi érték van a városban a hangszeres és a vokális oldalon is, akiket ez a műfaj érdekel, akik nagyon szívesen részt vesznek ebben és a tehetségüket, a szívüket adják az ilyenfajta produkcióhoz. Mind az énekkar, mind a zenekar szólistái nagyon magas színvonalon tettek eleget a feladatuknak. Azt pedig, hogy a koncert után a közönség nem oszlott szét egy pillanat alatt, hanem a templom előtt beszélgettek tovább az emberek, olyan jó érzés volt látni és átélni. Ez egy nagyon fontos eleme a művészi élménynek, hogy a hallgató a hatása alá kerül, és tovább él benne, beszél róla, vitatja, és újra átfut rajta az élmény.”