Földradarral keresték ma a Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársai a Homoki kápolnát a belvárosban, ez lehet ugyanis Kecskemét legrégebbi építménye. A szakemberek szerint már az Árpád-korban, vagyis az 1100-as, 1200-as években is egy jelentős hely volt Kecskemét, de sajnos nem maradtak fent épített emlékek ebből az időszakból. Az eredmények napokon belül megérkeznek.
Szerdán reggel elkezdődött a Tiringer-műhely bontása a Mikes Kelemen utcában. A műlakatos mester 1911-12-ben hozta létre műhelyét, melynek kovácsoltvas kapuja óriási helytörténeti értékkel bír. Ezt a kaput menti meg a Kecskeméti Katona József Múzeum, a szakemberek restaurálják, bekerül a gyűjteménybe, és a jövőben kiállítják a nagyközönség számára is. A magántulajdonban lévő, öreg, leromlott állapotú épületet pedig egy vállalkozó vásárolta meg, társasház épül a helyére.

Változatos előadásokkal várta ma a Népi Iparművészeti Gyűjtemény a környékbeli néprajzi múzeumok szakembereit. Az Új utak a néprajzi muzeológiában című konferencián a jövő kérdéseire is keresték a választ, de egy mesterség- és egy könyvbemutatót is láthattak a résztvevők.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.