Folytatjuk a Fiatal virtuózok koncert produkcióinak bemutatását. Ezúttal Agócs Márta tanítványa, a német nyelvterületen továbbtanulni készülő Filip-Orbán Katinka fellépését mutatjuk meg Önöknek. Az ifjúmuzsikus Edward Elgar csellóversenyének III- és IV. tételét játszotta el a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar kíséretével. Elgar műve közismert, sokat játszott és sokak által kedvelt darab, amelynek érzékeny előadásával az ifjú csellista ezúttal is elkápráztatta a közönséget.
A héten vonós hangszerek, elsősorban gordonkák hangjaival telik meg a Hírös Agóra. A kulturális intézményben fiatal csellisták számára tartanak nemzetközi mesterkurzust, emellett négy nyilvános hangversenyt is rendeznek. A nyitókoncert, melyen a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar játszott Hollókői Huba vezetésével, nagy közönségsikert aratott.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.