Határtalan, Időtlen - ez a kecskeméti Városháza Galéria új kiállításának címe, amiben egy évtizedek óta együtt alkotó művész-házaspár képgyűjteményét láthatjuk. B. Szűcs Ágnes és Burkus József kecskeméti kiállítását Csík János és barátai zenei műsorral nyitották meg, míg Habsburg György és Homoki Tamás beszédet mondott, sőt Fehér Anna Jászai Mari-díjas színésznő, és a művész, Burkus József is felolvasott.
A stúdióvendég ma Csík János Kossuth-díjas népzenész, a Kodály Iskola művésztanára lesz, akivel az október 2-án átvett Kecskemét Kultúrájáért Díjról beszélgetünk.
2016 óta minden évben megszervezi a Kecskeméti Szent László Lions Club immár hagyományos kulturális estjét, melyen országosan elismert művészek és helyi tehetségek lépnek fel és melyen ingyenesen látják vendégül támogatottjaikat.
Csík János és barátai zenés irodalmi műsorával, majd estig tartó moldvai táncházzal indult csütörtök este a Széchenyivárosi Napok, mely egészen vasárnapig kulturális és családi programokkal várja az érdeklődőket.
Augusztus 27-én Csík János és a Mezzo zenekar Japánban adott koncertet. A kecskeméti zenekar meghívást kapott a 2025-ös Oszakai Világkiállításra. Ezzel kapcsolatban beszélgettünk a zenekar három tagjával, Csík Jánossal, Vadas Lászlóval és Szabó Kocsis Zsuzsannával.
Augusztus 27-én a Csík János és a Mezzo zenekar Japánban adott koncertet. A kecskeméti zenekar meghívást kapott a 2025-ös Oszakai Világkiállításra. Ezzel kapcsolatban beszélgettünk a zenekar három tagjával, Csík Jánossal, Vadas Lászlóval és Szabó Kocsis Zsuzsannával.
Közösségi oldalán tudatta a hírt Csík János és a Mezzo zenekar, hogy augusztus 27-én Oszakában fognak zenélni. A felkelő nap országának harmadik legnagyobb városa ad otthont a 2025-ös Világkiállításnak, ahová a kecskeméti együttes friss, lendületes, jó hangulatú előadással készül.
Különleges zenés élménnyel gazdagodhattak ma a gondozottak a Wojtyla Házban, ahol Csík János és a Mezzo zenekar lépett fel. A „Július, Augusztus, Szeptember – ez még mindig a nyár” címet viselő előadásban különböző népi, kortárs és világi művek csendültek fel.
7. alkalommal rendezték meg idén a Tőserdei Népzenei Tábort, amelyre most is túljelentkezés volt. A tábor ideje alatt, citera, furulya, hegedű, nagybőgő és népi ének hangjai töltötték meg a helyszínt.
Hetedik alkalommal rendezték meg idén a Tőserdei Népzenei Tábort, amelyre most is túljelentkezés volt. A tábor ideje alatt citera, furulya, hegedű, nagybőgő és népi ének hangjai töltik meg a helyszínt.
Megújulása óta harmadik alkalommal tárta ki kapuit a Városháza a kecskemétiek és az érdeklődők számára. Az ünnepi kezdeményezés célja, hogy közelebb hozza, még otthonosabb helyszínné tegye kulturális örökségünk egyik remekművét. A Nyitott Városháza rendezvénysorozat június 10-ig kínál ingyenes programokat. A tegnapi nyitóesten a városhoz kötődő ipar- és gazdaságtörténeti kiállítás is nyílt, valamint irodalmi zenés koncerten léptek föl Csík János és művészbarátai.
Megújulása óta harmadik alkalommal tárta ki kapuit a Városháza a kecskemétiek és az érdeklődők számára. Az ünnepi kezdeményezés célja, hogy közelebb hozza, még otthonosabb helyszínné tegye kulturális örökségünk egyik remekművét. A Nyitott Városháza rendezvénysorozat június 10-ig kínál ingyenes programokat. A tegnapi (kedd) nyitóesten a városhoz kötődő ipar- és gazdaságtörténeti kiállítás nyílt, valamint irodalmi zenés koncerten léptek föl Csík János és művészbarátai.
Idén immár harmadik alkalommal nyitja meg kapuit a kecskeméti városháza a lakosság előtt. 2025. június 3. és 10. között kerül megrendezésre a Nyitott Városháza programsorozat, amely a pünkösdi időszakban kínál gazdag kulturális és közösségi élményeket a város szívében.
A Születésünnep alkalmából videósorozatot indított a Kecskeméti Médiacentrum, amelyben a hírös város neves szülöttei vallanak arról, hol születtek, és hogyan kötődnek a város egyes utcáihoz, tereihez, épületeihez. Ezúttal a Kossuth-díjas Csík János beszélt arról, mit is jelent számára szülővárosa.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.