Borics Bettina, az achondropláziával élő Danyi Boti édesanyja osztotta meg velünk a jó hírt, hogy 1466 napos várakozás után végre átvehette az első adag gyógyszerét. A döntés megszületése után azért nem volt olyan egyszerű az átvétel, mert kiderült, hogy Boti alvási apnoéban szenved.
Telefonon kaptuk a hírt Borics Bettinától, Danyi Boti édesanyjától, hogy megszületett a döntés az achondropláziával élő kisfiú gyógykezelésének elindításáról. A Batthyány-Strattmann László Alapítvány A Gyógyításért határozatot hozott a Voxzogo nevű gyógyszer első negyedéves adagjának finanszírozásáról. Bár a kezelés folytatásáról egyelőre nincs hír, a család nagyon boldog.
A MOL Magyar Kupa 3. fordulójában két lila-fehér együttes mérte össze tudását. Az élvonalban szereplő Újpest volt Tímár Krisztiánék ellenfele és egy rendkívül látványos összecsapáson végül hosszabbításban kerekedtek fölül a mieink.
Boti, nincs egyedül! Ezt bizonyították mindazok, akik szombaton belépőjegyet vásároltak a Petőfivárosi Kertmoziba. Nem kisebb célért hívták életre a közös filmezést, egy kecskeméti fiú boldogulásáért.
Boti, nincs egyedül! Ezt bizonyították mindazok, akik ma belépőjegyet vásároltak a Petőfivárosi Kertmoziba. Nem kisebb célért hívták életre a közös filmezést, mintegy egy kecskeméti fiú boldogulásáért.
2025. szeptember 6-án, szombaton a kecskeméti Petőfi Parkban különleges közösségi eseményre várják az érdeklődőket: a Petőfivárosi Kertmozi és Jótékonysági Piknik Botiért programon a szórakozás mellett egy nemes cél kerül a középpontba. A rendezvény célja a 9 éves kecskeméti gyermek, Danyi Boti támogatása.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.