Óriási sikert arató, emlékezetes hangversennyel ért véget az idei Kodály Művészeti Fesztivál. A csütörtöki, fővárosi koncert után péntek este a Hírös Agóra színháztermében ünnepelt együtt az egyaránt 50 éves három művészeti közösség, a Kodály Intézet, a Nemzetközi Kodály Társaság és a Hírös Agóra.
Négy napon keresztül minden nap más művészeti ágba nyerhettek betekintést azok, akik részt vettek idén a Spaletta Művészeti Fesztiválon. Örömfestés, örömzenélés, színházi est, irodalmi est, és persze a buli sem hiányozhatott a programsorozatból.
A Spaletta Művészeti fesztivál zárónapján, a Könyvhét alkalmával különleges estével készültek az olvasás szerelmeseinek. Az irodalom és az olvasás, valamint a kultúra fontosságáról két közismert kecskeméti színésszel és két szakemberrel beszélgettek.
Ismét megnyitotta kapuit a Kecskeméti Nemzeti Színház azok előtt, akik segítségükkel vérüket adták másokért. A teátrum az Országos Vérellátó Szolgálattal közösen szervezett véradást szombat délután. Az eseményre 70-en érkeztek, órákig tele volt az épület előtere.

Prácser Edit keramikusművész kiállítása nyílt meg a Kecskeméti Városháza Galériában szombaton délután. Az élet egy kabaré című tárlat különlegessége, hogy musical figurákat elevenített meg az alkotó szobor formákban.

Danyi Judit és Hegedűs Zoltán, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház művészei voltak a vendégeink, akik 25 éve érkeztek Kecskemétre. A színészházaspár azóta a város kulturális életének és mindennapjainak szerves részévé vált.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.