Egyhangúlag elfogadta a mai közgyűlés Kecskemét új közlekedési koncepcióját, melynek előkészületi munkálatai már 2022 óta folytak. Az előterjesztéshez hozzászóló minden képviselő párttól függetlenül méltatta a közlekedési dokumentumot.
A csütörtöki közgyűlésen dr. Homoki Tamás alpolgármester előterjesztésében döntöttek arról a szerződésmódosításról, mely ahhoz szükséges, hogy zökkenőmentesen folytatódhasson a kecskeméti buszok cseréje, mely országosan is rendkívüli teljesítménynek számít.
Kecskemét két év előkészítést követően 2020. január elsejével saját kezébe vette a Volántól a helyi közösségi közlekedés irányítását. A döntés mögött főként a szolgáltatás színvonalával kapcsolatos és költségelszámolási kifogások álltak. A változást az a képviselő-testületi igény is kísérte, hogy az üzemeltetéssel kapcsolatban az illetékesek öt évente számoljanak be a közgyűlés előtt – erre került sor a mai képviselő-testületi ülésen.
Kecskemét két év előkészítést követően 2020. január elsejével saját kezébe vette a Volántól a helyi közösségi közlekedés irányítását. A döntés mögött főként a szolgáltatás színvonalával kapcsolatos és költségelszámolási kifogások álltak. A változást az a képviselőtestületi igény is kísérte, hogy az üzemeltetéssel kapcsolatban az illetékesek öt évente számoljanak be a közgyűlés előtt – erre került sor a mai képviselő-testületi ülésen.
Megszavazta a Működő Város Bizottság, hogy a Görbe utcáról ne lehessen balra kanyarodni a Ceglédi útra. Erre azért van szükség, hogy megszűnjön az a jogszabálysértő gyakorlat, mely szerint a sofőrök a lakóövezetet, azon belül is a Palota, valamint a Görbe utcát használják arra, hogy rá tudjanak egyszerűen kanyarodni a Ceglédi útra, majd a Vaspálya utcára. Dr. Tóth Szilárd, a terület LMP-s önkormányza
Majdnem pontosan öt évvel ezelőtt lett a KTE Kosárlabda Klub Kft. Társadalmi Elnöke dr. Homoki Tamás ügyvéd, Kecskemét egyik alpolgármestere. Az elmúlt időszakban kevés olyan kosárlabda mérkőzés volt a Messzi István Sportcsarnokban, amelyen ne ült volna a lelátón. Öt év után úgy döntött, hogy nem folytatja tovább a szervezet társadalmi elnökeként. A klub köszöni dr. […]
Kecskemétre érkezett a „Nézz körül!” elnevezésű közlekedésbiztonsági rendezvénysorozat. A program keretében 2-2 piktogramot festettek fel a legforgalmasabb gyalogátkelőhelyekre, hogy felhívják a gyalogosok figyelmét arra, hogy ne mobilozzanak, és ne használjanak fülhallgatót a zebrán.
Kecskemétre érkezett a „Nézz körül!” elnevezésű közlekedésbiztonsági rendezvénysorozat. A program keretében 2-2 piktogrammot festettek fel a legforgalmasabb gyalogátkelőhelyekre, hogy felhívják a gyalogosok figyelmét arra, ne mobilozzanak és ne használjanak fülhallgatót a zebrán.
Új társasházat épít a KIK-FOR Kft. Kecskemét belvárosában, a Szalagház mögött – erről is döntöttek a képviselők a mai testületi ülésen. A többszintes épületben a bérlakásokon kívül üzlethelyiségek és egy 25 férőhelyes mélygarázs is helyet kap. Mivel a Szórakaténusz mellett, egy jelenleg murvás parkolóként funkcionáló területen valósul meg a beruházás, igyekeznek pótolni a megszűnő parkolóhelyeket.

Öt vadonatúj dízelbusz érkezett a Kecskeméti Közlekedési Központhoz. A járművek beszerzése a 12 éves, 25 darab csuklós Mercedes hibridbusz lecserélési folyamatának első állomása. Ezzel kapcsolatban volt a KTV vendége dr. Homoki Tamás alpolgármester és Hári Ernő, a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. ügyvezető igazgatója.
Öt vadonatúj Mercedes dízel busz érkezett a Kecskeméti Közlekedési Központhoz. A járművek beszerzése a 12 éves, 25 darab csuklós Mercedes hibridbusz lecserélési folyamatának első állomása. A keddi sajtótájékoztatón Hári Ernő, a KEKO ügyvezetője elmondta, a régi hibridekhez képest ezeknek a dízeleknek 95 százalékkal kevesebb lesz a károsanyag-kibocsátásuk. Dr. Homoki Tamás alpolgármester pedig azt hangsúlyozta, hogy a járművek leváltásával 17 új csuklós és a tervek szerint 10 hidrogén szóló busza lesz Kecskemétnek 2028-ra.

Újabb helyszínekre helyeznek ki térfigyelő kamerákat Kecskeméten. A lakossági és a képviselői igények folyamatosan érkeznek a város felé, így a rendszer fejlesztése nem áll meg. 2024-ben összesen 13 helyszínen 51 kamerát telepítettek, 2025-ben pedig folytatódik a munka.

Későbbre halasztják a KEKO helyi járatainak új vonalszámozását. Október 28-tól, a őszi szünet kezdetétől vezették volna be az intézkedést, a közgyűlés azonban ma (csütörtökön) úgy döntött, hogy egy hosszabb „ismerkedési” időszakra van szükség. Ezért visszakerül az intézkedés a szakbizottság elé, hogy még egyszer megtárgyalják az ügy részleteit.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.