A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar és a Kecskeméti Énekes Kör barokk hangversenye az evangélikus templomban, Kórusok délutánja 18 énekkar részvételével a Katona József Könyvtárban, a Magyar Kodály Társaság Kecskeméti Tagcsoportja emlékestje az Újkollégiumban, a Miraculum-Aurin kóruscsalád hagyományos karácsonyi koncertjei a Nagytemplomban és az alapításának 75. évfordulóját ünneplő Kecskeméti Kodály Iskola rendezvényei – december hónapban többek között ezek a programok várják a hírös városban a zeneszeretőket.
Háromnegyed évszázad zenei öröksége találkozott egyetlen estén a Kodály Iskola 75. születésnapi gálahangversenyén. A jubileumi év egyik legkiemelkedőbb eseményén jelenlegi és egykori tanárok, diákok és vendégművészek álltak színpadra – együtt megidézve Kodály szellemiségét és örökségét. Az eseményről Marton-Csányi Edina szerkesztő kolléganőm készített összeállítást.
November 14-én egykori iskoláját köszöntötte a Száll az ének című kiállításával a Tahitótfaluban élő Kósa Klára keramikusművész, a Népművészet Mestere, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, Érdemes művész, aki egy fiatal tehetséget is elhozott magával.
Háromnegyed évszázad zenei öröksége találkozott egyetlen estén a Kodály Iskola 75. születésnapi gálahangversenyén. A jubileumi év egyik legkiemelkedőbb eseményét szombaton rendezték meg a Nemesszeghy Márta teremben, ahol jelenlegi és egykori tanárok, diákok és vendégművészek álltak színpadra – együtt megidézve Kodály szellemiségét és örökségét.
Háromnegyed évszázad zenei öröksége találkozott egyetlen estén a Kodály Iskola 75. születésnapi gálahangversenyén. A jubileumi év egyik legkiemelkedőbb eseményét szombaton rendezték meg a Nemesszeghy Márta teremben, ahol jelenlegi és egykori tanárok, diákok és vendégművészek álltak színpadra – együtt megidézve Kodály szellemiségét és örökségét.
A Kodály Iskola jubileumi rendezvényeinek sorában tegnap a Kecskeméten született, egykori Kodály Iskolás Kósa Klára keramikusművésznek nyílt kiállítása az intézmény aulájában. A művész és a vele együtt kiállító 9 éves szentendrei általános iskolás, Klinkó Zita a Száll az ének című, Kodály Zoltán és Bartók Béla tiszteletére készített összeállítással ünnepli meg egykori iskolájának jubileumát. Kósa Klára a tárlatot röviden így jellemezte: Emlék a jövőnek Kodály és Bartók nyomában.
A kerek évfordulóhoz méltó, gazdag programsorozattal ünnepli háromnegyed évszázados születésnapját ezekben a hetekben a Kecskeméti Kodály Iskola. Szombat délután folytatták a hangversennyel összekötött kerekasztal-beszélgetések sorozatát. A rendezvényen többek között Mendelssohn, Mozart és Beethoven műveit szólaltatták meg az ÉZI jelenlegi tanárai és diákjai, míg a zenedarabok között dr. Ittzés Tamás főigazgató három korábbi kodályos növendékkel, Vizin Viktória opera-énekesnővel, dr. Kara Éva felnőtt háziorvossal és Vass Attila számítógépes szakemberrel beszélgetett. A régiek szavaiból, a mostaniak játékából ugyanaz az érzés sugárzott: életre szóló hatással bír az iskola rájuk.
Az alkalomhoz méltó hangversennyel ünnepelte fennállásának háromnegyed évszázados jubileumát a Kecskeméti Kodály Iskola. Október 21-i koncertjükön – a hagyományokhoz híven – az intézmény növendékei és tanárai adtak magas színvonalú koncertet az intézmény Nemesszeghy Márta termében.
A kerek évfordulóhoz méltó, emlékezetes hangversennyel ünnepelte háromnegyed évszázados születésnapját a Kecskeméti Kodály Iskola. Kedd esti koncertjükön – hagyományaikhoz híven – az intézmény növendékeinek és tanárainak produkcióit hallgathatta a Nemesszeghy Márta teremben helyet foglaló szép számú közönség.
Alapításának 75. jubileumi évfordulóját ünnepli a Kodály Iskola. Ennek alkalmából hétfőn délelőtt iskolatörténeti kiállítás nyílt az iskola aulájában, amelyet az egykori igazgató, Ladics Tamásné nyitott meg.
Az alapításának 75. évfordulóját ünneplő Kecskeméti Kodály Iskolába szombat délután ellátogatók ismét rendhagyó alkalmon vehettek részt. A jubileumi, ünnepi év keretében immár másodízben rendeztek kamaramuzsikával gazdagított kerekasztal-beszélgetést. Dr. Ittzés Tamás főigazgató beszélgetőpartnerei korábbi Kodály-iskolások: Sárosiné Szabó Márta zeneelmélet-tanár, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi docens, Györgyiné Koncz Judit PhD habil. és Szabó Ákos villamosmérnök voltak. A rendezvény vendégei különböző utat jártak, járnak be, egy gondolatot azonban valamennyien hangsúlyoztak: mindhárman úgy tekintenek kodályos éveikre, mint életük meghatározó időszakára.
Alapításának 75. évfordulóját ünnepli a Kodály Iskola. A jubileum megünneplésére dr. Ittzés Tamás az intézmény főigazgatója programsorozatot hirdetett meg, melyre várnak mindenkit, aki a 75 év folyamán kapcsolatban állt az iskolával.
Egy évvel ezelőtt vette át főigazgatói megbízatását dr. Ittzés Tamás, a kecskeméti Kodály Iskola új vezetője. A főigazgató a közelmúltban a Kecskeméti Televízió Múzsa magazinjának vendége volt az iskola közelgő, 75. születésnapja alkalmából. Ekkor készült vele egy hosszabb beszélgetés is, amelyben az iskolavezető eddigi tapasztalatairól, az általa ideálisnak tartott iskolaképről és a jubileum kapcsán tervezett eseményekről is beszélt.
Tegnap a nulladik nappal vette kezdetét a 9. Bohém JAZZFŐVÁROS Fesztivál a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban. Csütörtökön a tánc és a zene mellé dukált egy kiadós ordibáló verseny is, az „Oh Yeah”-k töltötték be a teret. Ma pedig zene zenét követ, a négy nap alatt mintegy 40 órányi jazz közül válogathatunk.
A Kodály Művészeti Fesztivál keretében hétfő este ismét nagy sikerű koncertet rendeztek. Az alapításának 75. évfordulóját idén ősszel ünneplő Kodály Iskolában az intézmény négy kórusa telt ház előtt lépett fel, produkciójukra a 27. Nemzetközi Kodály Szimpózium résztvevői is kíváncsiak voltak.
Csütörtökön nulladik nappal rajtol a 9. Bohém JAZZFŐVÁROS Fesztivál a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban. A vasárnapig tartó fesztiválon 40 órányi zenét szolgáltat 10 ország 100 zenésze és táncosa. A kecskemétiek különleges kedvezményekkel várják az idei jazz Woodstockra is. Már lehet nevezni a szombati JAZZFŐVÁROS Futásra, amelynek résztvevői a fesztiválpóló mellé aznapi belépőt kapnak.
Csütörtökön nulladik nappal rajtol a 9. Bohém JAZZFŐVÁROS Fesztivál a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban. A vasárnapig tartó fesztiválon 40 órányi zenét szolgáltat 10 ország 100 zenésze és táncosa. A kecskemétiek különleges kedvezményekkel várják az idei jazz Woodstockra is. Már lehet nevezni a szombati JAZZFŐVÁROS Futásra, amelynek résztvevői a fesztiválpóló mellé aznapi belépőt kapnak.
A Kodály Művészeti Fesztivál keretében hétfő este ismét nagy sikerű koncertet rendeztek. Az alapításának 75. évfordulóját idén ősszel ünneplő Kodály Iskolában az intézmény négy kórusa telt ház előtt lépett fel, produkciójukra a 27. Nemzetközi Kodály Szimpózium résztvevői is kíváncsiak voltak. A kodályos diákok gyönyörű énekét hallgatva a világ minden tájáról érkezett zenetanárok, előadóművészek, kutatók és zenei pályára készülő fiatalok – és persze a kecskeméti zeneszeretők – újfent megtapasztalhatták, hogy Kodály Zoltán gondolatai ma is helytállóak.
A Kecskeméti Kodály Iskola – Kodály Zoltán szorgalmazására – 1950. október 27-én nyitotta meg először kapuit. A szép jubileum apropóján szeptember végétől november derekáig számos ünnepi programot rendez az intézmény. A szervezők mindenkit hívnak, várnak – a legelső osztály tagjait épp úgy, mint az intézmény mostani diákjait és tanárait –, akik az elmúlt 75 évben valamilyen formában kapcsolatba kerültek az intézménnyel.
A 2023 decemberében elhunyt kiváló zenepedagógus, Berényi Bea emlékére csütörtök este ismét jótékonysági hangversenyt rendeztek a Kecskeméti Kodály Iskolában. Az emlékkoncerten többek között férje, Dratsay Ákos és lányuk, Dratsay Dóra, illetve a Zeneakadémia tanárai: Lakatos György fagottművész és Kemenes András zongoraművész lépett színpadra. Az ünnepi alkalmon a neves fuvolaművészről elnevezett díjat is átadták; az elismerést két ifjú fuvolás tehetség, Borsi Blanka és Csuvár Anna vehette át.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.