Egy héttel a bajnokság kezdete előtt lejátszotta utolsó edzőmeccsét a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. A PVSK ellen Ivkovic Stojan tanítványai 85-67-es sikert arattak, míg Tímár Krisztián együttese 1 hét alatt harmadik győzelmét szerezte, ezúttal Ajka esett áldozatául a KTE-nek.
Kosarasaink és focistáink is hazai pályán küzdöttek a hétvégén. A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemétnek az Egis Körmend ellen sikerült győzni 79-73 arányban, míg a Kecskeméti TE döntetlent játszott a Pakssal a Széktói Stadionban. Sportösszefoglalónk következik.
Szombaton a házigazda Hübner Nyíregyháza BS volt a Sitku Ernő Emléktornán a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét ellenfele. A hírös városiak magabiztos sikert arattak, és ezzel a 3. helyen zártak a felkészülési tornán.
Az Alba Fehérvár - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét harmadik ütközete is szoros volt kedden. Az Alba a végjátékot jobban bírta, és továbbjutott a négy közé, a Kecskemét pedig az 5-8. helyekért folytatja a playoff küzdelmeit. A mérkőzés felvétele április 20-án 17 órakor látható a Kecskeméti Televízióban.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.